Nyolc százalékkal kevesebb külföldi érkezett

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi szálláshelyeken 5,1 millió éjszakát töltöttek el a vendégek az év első öt hónapjában, ami 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A külföldi vendégek száma tovább csökkent, élénkült viszont a belföldi turizmus.
Vágólapra másolva!

Az év első öt hónapjában 868 ezer külföldi vendég érkezett az országba; ez 8 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben. A külföldiek 2,8 millió vendégéjszakát töltöttek Magyarországon, ami szintén 8 százalékos csökkenést jelent éves szinten.

A gyengébb forint ellenére nő az utazási kedv/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030709agyengebb.html

A belföldi vendégek száma ugyanakkor 2 százalékkal, 1,1 millióra nőtt, az általuk igénybe vett vendégéjszakák száma 3 százalékkal emelkedett, és meghaladta a 2,3 milliót.

A kereskedelmi szálláshelyek szállásdíj-bevételei folyóáron 5 százalékkal mérséklődtek, így nem érték el a 27 milliárd forintot. A szálláshelyek bevételei a vendéglátó egységekkel és egyéb szolgáltatásokkal együtt folyó áron 1 százalékkal, 53,5 milliárd forintra csökkent, 9 százalékos áremelkedés mellett.

A KSH jelentése szerint az év első öt hónapjában a szállodák átlagosan 38 százalékos szobafoglaltsággal működtek.

Ugyanebben az időszakban összesen 10,7 millió alkalommal lépték át külföldiek az országhatárt, a magyarok pedig 5,3 millió alkalommal utaztak külföldre. Ez 2, illetve 25 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.