A Fitch negatív kilátást adott Magyarországnak

Vágólapra másolva!
Az eddigi stabilról negatívra rontotta a hosszú futamú szuverén magyar deviza- és beladósság kilátását kedden a Fitch Ratings londoni hitelminősítő, a gazdaságpolitika következetessége feletti kételyeire hivatkozva. A Fitchnél az intézkedés után azt mondták: ha az év végéig nem lesz érzékelhető fordulat, a cég komolyan megfontolja a magyar besorolás tényleges rontását.
Vágólapra másolva!

A kedden bejelentett intézkedés az A mínusz szintű hosszú küladósságra, illetve az A plusz osztályzatú, hosszú lejáratú szuverén forintadósságra vonatkozik. A nemzetközi hitelminősítő ipar európai központjának kedd délutáni közleménye szerint a cégnek aggályai vannak azzal kapcsolatban, hogy a magyar pénzügyi vezetés képes lesz-e kezelni a jelenlegi makrogazdasági egyensúlytalanságokat, anélkül, hogy a magyar gazdaságnak ezért jelentős árat kelljen fizetnie.

A Fitch Ratings szerint a költségvetés konszolidálása révén lehet csak a fenntartható növekedési pályára és a külső egyensúlyi helyzetbe visszatéríteni a magyar gazdaságot. A jelentés szerint az alapvető költségvetési kiigazítás nélkül tovább fog nőni az adósság, ami késleltetni fogja a magyar csatlakozást az euróövezethez, és ezzel sebezhetőbbé teszi a gazdaságot a belső és külső sokkhatásoktól.

A Fitch elemzői szerint a forint középértékének "meglepetésszerű" június eleji gyengítése az ingadozási sávon belül arra utalt, hogy ellentmondóak és következetlenek a gazdaságpolitikai célok. A londoni székhelyű hitelminősítő arra számít, hogy az idei évre kitűzött 4,5 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcélt a kormány legalább egy százalékponttal túllépi, az éves folyómérleg-hiány pedig 4 százalékról 5 százalékra emelkedik.

A Fitch szerint az is a gazdaság sebezhetőségét növeli, hogy a külső finanszírozáson tátongó réseket jórészt nem rezidens portfolió-befektetők vásárlásaival lehet csak betömködni, mivel meredeken csökken a működőtőke-beáramlás. A hitelminősítő adatai szerint július elején 2 ezer milliárd forintnál is több - csaknem 8 milliárd eurónyi -, forintban kibocsátott magyar állampapír volt külföldi befektetők kezén; ez a 30 százaléka a piacon forgó állampapíroknak.

A költségvetési politika szigorításának elmaradása esetén a Fitch szerint tartósan alacsony ütemű növekedés, növekvő munkanélküliség és a közfinanszírozásra nehezedő nyomás erősödése lesz a gazdaság kiegyensúlyozásának ára. A bruttó hazai termék értékéhez mért államadósság tavaly az előző évi 53 százalékról 56 százalékra nőtt, és a Fitch szerint 2004-re várhatóan meg fogja haladni a maastrichti eurókritériumokban szereplő 60 százalékos felső korlátot. Ha ez az irányzat nem fordul meg, veszélybe kerül a magyar euróövezeti csatlakozás elméletileg 2007-re kitűzött célidőpontja - áll a jelentésben.

A Fitch szerint ha nem változnak a jelenlegi makrofolyamatok, 12-24 hónapon belül valószínű a most még elsőrendű magyar szuverén besorolás rontása.