Közel százmilliárd dollár lesz Irak ujjáépítése

Vágólapra másolva!
Legalább 90 milliárd dolláros befektetésre van szükség, hogy működőképessé tegyék Irak gazdaságát, állítják nemzetközi szakértők. A szövetségesek szerint elsősorban az infrastruktúrát kell rendbe tenni, és nagyjából tíz évre van szükség ahhoz, hogy Irak gazdasága önállóan működjön.
Vágólapra másolva!
Egymilliárd dolláros felújítási üzlet Irakban/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030711egymilliard1.html

Az Egyesült Államok hadserege egyelőre a legfontosabb befektetésekre - elsősorban az utak és az olajipari infrastruktúra rendbetételére - írt ki tendereket, körülbelül egymilliárd dollár értékben. Az Szövetséges Ideiglenes Hatóság (CEP) fizeti az állami alkalmazásban lévők bérét. Mivel ők teszik ki az iraki alkalmazottak döntő többségét, bérezésük jelentős összeget emészt fel hónapról hónapra. Az, hogy Irak gazdasága újra saját lábára állhasson, tíz év alatt megközelítőleg kilencvenmilliárd dollárnyi befektetést igényel.

A gazdaság fejlesztéséhez legfontosabb az olajipar beindítása. Ez igényli a legnagyobb befektetést mind közül: körülbelül 35-40 milliárd dollárt, hogy 2010-re napi 6-7 millió hordó kőolajat tudjanak kitermelni. Egyéb ágazatok is jelentős beruházást igényelnek: így példáula az iraki egészségügy legkevesebb 10 milliárd dollárból válna ismét működőképessé - írja a BBC News. Az olajipari bevételek növekedésével már helyi források is rendelkezésre állnak majd a további befektetésekre. Azonban arra is ügyelni kell a későbbiekben, hogy Irak gazdasága ne csak az olajra épüljön.

Gazdasági elemzők szerint nem csak Szaddam Husszein felelős az iraki gazdaság tönkretételéért: a tíz évig tartó ENSZ-embargó éppúgy okolható a gazdasági káoszért. A CEP szerint igen fontos az, hogy az iraki gazdaság gyorsan és hatékonyan épüljön újjá, ellenkező esetben generációk nőhetnek fel munkanélküliségben, ez pedig a majdan kiépülő politikai rendszer stabilitását veszélyeztetné.