Ötmilliárd forint lesz a befektetési küszöb

Vágólapra másolva!
A versenyképesség javítására 10 milliárd forintról a tervek szerint 5 milliárd forintra szállítja le a befektetési küszöböt a kormányzat, közölte Csillag István gazdasági miniszter csütörtökön. Ezen kívül a cégeknek nyújtott 5 éves adókedvezményt 10 évre akarják meghosszabbítani. A kormány egy Versenyképességi Tanács felállításáról is döntött.
Vágólapra másolva!

Magyarország versenyképességének javítása érdekében Versenyképességi Tanács felállításáról döntött a kormány - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Új gyárat épít Magyarországon az Electrolux/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20030717ujgyarat.html

A testület feladata, hogy folyamatosan vizsgálja, milyen intézkedésekkel lehet elősegíteni Magyarország versenyképességének javítását - mondta a miniszter. A tanács tagjai a pénzügyi, a gazdasági, a munkaügyi, és az oktatási tárca, illetve a befektetői érdekeket közvetítő érdekképviseletek képviselői. A testületnek két elnöke lesz: a gazdasági és közlekedési miniszter, illetve a Westel Mobil Távközlési Rt. vezérigazgatója, Sugár András, akit vállalati képviselők választottak meg.

A befektetések ösztönzésére 5 évről 10 évre tervezik meghosszabbítani a külföldi befektetőknek járó adókedvezményeket, és a jelenlegi 10 milliárd forintról 5 milliárd forintra csökkenteni a befektetési küszöböt.