Idén nem fizetnek 13. havi bért

Vágólapra másolva!
A kormány egységesíti a 13. havi bérek és egyéb juttatások kifizetését, így a nyugdíjasok mellett a költségvetési szektorban dolgozók december helyett januárban jutnak hozzá illetményükhöz. Az intézkedés 60 milliárd forint megtakarítást eredményez az év végén. A tervek szerint a teljes 13. havi nyugdíjat 2007 januárjában folyósítják először - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A lap számításai szerint a kormány döntése mintegy 50-60 milliárd forinttól tehermentesítené a költségvetést, amelyből 30-40 milliárd forint a nyugdíjasok egyheti járandósága, 10-15 milliárd forint pedig a köztisztviselők illetménye. Ezen felül további 3-4 milliárd forintos megtakarítást tesz lehetővé, hogy a közalkalmazottak sem kapják meg decemberben az egyébként januárban esedékes illetményeket.

Az intézkedés ugyanakkor nem jelenti, hogy a jövő évi költségvetést kétszeresen terhelik meg a 13. havi bérekkel, hiszen a jövő évre esedékes 13. havi juttatást csak a következő januárban kapják meg a jogosultak.

Szakértők szerint így megnő az esélye annak, hogy decemberben teljesül a Pénzügyminisztérium terveiben szereplő pozitív költségvetési mérleg. A piac szerint ugyanakkor nehezen elképzelhető, hogy a tavaly decemberi 70 milliárd forintos hiány után idén decemberben többlettel zár a büdzsé - írja a Napi Gazdaság.

2007-ben folyósítják először a teljes 13. havi nyugdíjat

A nyugdíjasok a kormány javaslata szerint januárban kapnák meg az 53. heti nyugdíjat - mondta Máté Dániel, a Pénzügyminisztérium szóvivője kedden. A szóvivő elmondta, hogy a tervek szerint 2007-ig minden évben 1-1 heti nyugdíjjal többet fizetnek ki, és így 2007 januárjában folyósítanának először teljes 13. havi nyugdíjat.

A szóvivő elmondta, hogy az 53. heti nyugdíj kifizetését az idén elfogadott szociális törvénycsomag novemberre irányozta elő, vagyis a változtatáshoz törvénymódosításra lesz szükség.

A 13. havi nyugdíj bevezetése szerepelt az MSZP választási ígéretei és utóbb a kormányprogram célkitűzései között. Tavaly novemberben a szociális törvénycsomag vitájában Csehák Judit szociális és egészségügyi miniszter elmondta: a 13. havi nyugdíj időarányos bevezetése 2003-ban 33 milliárd forint kiadást jelent. A törvény szerint mintegy 2,6 millió személy jogosult a 13. havi nyugdíj egynegyedére, az ellátás átlagos összege 12 600 forint.

Csehák Judit akkori magyarázata szerint ez az összeg a nyugdíjba be nem épülő, 2,1 százalékos évi nyugdíjemelési többletnek felel meg.