Amerikában rohamosan nő a személyi adatokkal való visszaélés

Vágólapra másolva!
Egy felmérés tanúsága szerint az utóbbi évben 79 százalékkal több identitás-lopással kapcsolatos bűncselekmény történt az Egyesült Államokban mint tavaly. Szakértők szerint az emberek nem igazán érzik a veszélyét annak, hogy bűnözők visszaélhetnek az adataikkal.
Vágólapra másolva!

Identitáslopásnak azt a bűntényt nevezik a szakemberek, amikor valaki személyes adatait jogosulatlanul használják fel haszonszerzésre. Az amerikaiak 3,4 százaléka, körülbelül hétmillió ember esett eddig az identitáslopás áldozatául. Az FBI is figyelmeztetett már a bűncselekmény veszélyeire - tudósít a BBC. Az identitáslopás során valakitől személyes adatokat csalnak ki, majd elektronikus úton egyszerűen kiürítik a bankszámláját, vagy kölcsönt vesznek föl a nevében.

Szakemberek szerint az a legveszedelmesebb, hogy a személyes adatok igen könnyen hozzáférhetőek. Az emberek, de még az adatok őrzésével megbízott állami szervek, vagy cégek sem érzik át a veszélyét annak, ha adataik avatatlan kezekbe kerülnek. A legtöbb esetben fel sem ismerik, hogy bűncselekmény történt, ezért van az, hogy 700 esetből jó, ha egy elkövető rendőrkézre kerül. A cégek egyszerű hitelveszteségként könyvelik el az esetek többségét, és nem tesznek feljelentést. Tovább fokozza a problémát, hogy amerikában a cégek általában a kilenc számjegyű tb-számuk alapján azonosítják ügyfeleiket, ez a szám viszont szinte teljesen szabadon hozzáférhető.