Nőtt a munkanélküliség és a foglalkoztatottság

Vágólapra másolva!
A munkanélküliségi ráta az idei második negyedévben 5,8 százalék volt, 0,2 százalékponttal magasabb az egy évvel korábbinál és 0,2 százalékponttal alacsonyabb az idei március és május közötti időszakhoz képest. Áprilistól júniusig a foglalkoztatottak száma 3,924 millió fő volt, amely éves szinten 1,5 százalékos növekedést jelent - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Vágólapra másolva!
Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A munkavállalási korú népesség 64,7 százaléka volt jelen a munkaerőpiacon a második negyedben. A munkanélküliek száma 241 ezer volt, ami alacsonyabb, mint az előző negyedben, de magasabb, mint 2002 hasonló időszakában.

A munkanélküliek 41,9 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16 hónap volt, ami csaknem megegyezik az egy évvel korábbival.

A 15-24 éves fiatalok aránya az összes munkanélkülin belül 21,8 százalék, az ebbe a korcsoportba tartozók munkanélküliségi rátája 12,9 százalék, 1,5 százalékponttal magasabb az egy évvel korábban mértnél. Az EU-országokban erre a korcsoportra vonatkozó munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő májusban 15,0 százalék volt.

Az EU-országokban az időszak középső hónapját jelentő májusban a munkanélküliségi ráta átlagosan 7,9 százalék volt.