Drágábbak lettek az európai városok

Vágólapra másolva!
Az európai közös pénz árfolyamának növekedésével emelkedtek a megélhetési költségek az Európai Unió nagyvárosaiban, miközben a kelet-európai városokra az árfolyamváltozás kisebb hatást gyakorolt - állapította meg felmérésben az Economist Intelligence Unit brit gazdaságelemző csoport. Budapest a lista 96. helyén áll, tavaly óta 22 helyett lépett fel. 
Vágólapra másolva!

A világ 125 nagyvárosát tartalmazó listát a legnagyobb relatív költséggel még mindig Tokió és Oszaka vezeti, de az európai uniós - mindenekelőtt az euróövezeti - városok az egy évvel ezelőtti állapothoz képest jelentősen előreléptek. Az ír főváros, Dublin például 34 helyet haladva a világ 24. legdrágább városának bizonyult a friss vizsgálat szerint. Frankfurt 33 helyet lépett előre, és jelenleg a 22. helyen áll.

Nyugaton Koppenhága vezet

Az Európai Unió városai között London több év után átadta vezető helyét Koppenhágának, Párizs pedig a második helyre kerülve előzte meg a brit fővárost. Az európai helyszínek közül a legelőkelőbb helyen nem uniós városok állnak a világlistán, hanem Oslo és Zürich. Koppenhága az összesített listán a hatodik helyen szerepel. Az euróövezetben első helyet foglaló Párizs összetettben a hetedik, London pedig a tizedik helyen áll.

A főként vállalatoknak szánt listát a szóban forgó városokban érvényes árak és költségek alapján állítják össze, összehasonlító indexeket használva, de a változásokat jelentősen befolyásolni tudja az árfolyamváltozás is. Ezúttal az euró/dollár árfolyam növekedésének tulajdonítható a legjelentősebb hatás, az Economist Intelligence Unit szerint.

Kelet-európában még mindig Moszkva a legdrágább

A kelet-európai városok pozíciója az elmúlt évben alig változott. Ebben a térségben továbbra is Moszkva a legdrágább, ezzel a 88. helyre került a világranglistán. A 114. helyen álló Bukarest a legolcsóbb. Budapest a korábbi 118. helyről a 96.-ra lépett fel.

A lista élén található két nagyváros 1991 óta megszakítás nélkül a legdrágábbnak bizonyul. Az árfolyamváltozást tükrözve valamelyest csökkentek a megélhetési költségek az amerikai nagyvárosokban, de New York még ezzel együtt is a 13., Chicago a 16., Los Angeles a 19. Jelentősen olcsóbbak lettek a latin-amerikai városok: Mexikóváros 41 helyet zuhant egy év alatt, de Caracas és Montevideo is a lista alsó részébe esett vissza. A listát Teherán zárja, ahol az egységesen vizsgált költségek csak negyedére rúgnak az első helyezett Japánban tapasztaltakénak.