Mától drágább az áram és a bélyeg

Vágólapra másolva!
A mai naptól átlagosan 9 százalékkal kerül többe a villamos energia és 9,72 százalékkal drágulnak a postai szolgáltatások is. Az emelésből származó többletbevételt az Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. és a Magyar Posta veszteségeinek csökkentésére használja az állam - írja pénteki számában a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A kormány múlt héten bejelentette, hogy a nappali áram kilowattóránként 8,4 százalékkal 28,97 forintra, az éjszakai áram pedig 12 százalékkal 14,15 forintra drágul. Az áremelésekből befolyó mintegy 15-20 milliárd forintot az állam a korábban elmaradt - vagy a valós költségektől jóval kisebb - áremelések miatt kritikus pénzügyi helyzetbe került MVM Rt. talpra állítására fordítja.

550 milliárdot vonnak el a gazdasági szereplőktől/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030723550milliardot.html

Az MVM Rt. az elmúlt évet 35 milliárd forintos veszteséggel zárta, de az idei áremeléseknek köszönhetően 2003-ban null szaldó körüli eredmény várható. Az emelkedő importárakkal, a dráguló energiahordozókkal és a paksi erőmű kapacitásának csökkenésével magyarázott áremelés tulajdonképpen azt jelenti, hogy nem a költségvetés, hanem közvetlenül a fogyasztók finanszírozzák az MVM veszteségeit.

A legutóbbi áramáremeléssel szakemberek szerint helyükre kerültek az árak, ugyanakkor Hatvani György, az energetikáért felelős államtitkár-helyettes nem zárta ki, hogy januárban újabb, 4-5 százalékos korrekciós áremelésre lehet számítani.

Dráguló postai szolgáltatások

Mától többet kell fizetnünk a postai szolgáltatásokért is. A Magyar Posta szóvivője szerint az utóbbi években az inflációtól elmaradó áremelések miatt a mától érvényes 9,72 százalékos drágulás nem tekinthető drasztikusnak.

Az helyi szabványlevélre az eddigi 35 helyett 40 forintos, a távolságira 40 helyett 44 forintos bélyeget kell majd vásárolni. A képeslapok küldése 3 forinttal 35 forintra drágul attól függetlenül, hogy a határokon belül hova küldjük azokat. A 30-tól 100 grammig tartó súlykategóriában a levélküldemények ára 5 forinttal, 65 forintra drágul, és 80 forintot kell fizetni a környező országokba feladott 20 grammos levelek után - írja a Magyar Hírlap.