Az államkötvény-aukciók erősítették a forintot

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon csütörtökön délután 7,39 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 20 bázisponttal erősebben, mint szerdán a hivatalos kereskedés végén. Az eurót 261,40/60 forinton jegyezték, szerdán a közös valuta még 262,00/10 forinton állt a hivatalos kereskedés végén.
Vágólapra másolva!

A forint 7,19-7,65 százalék között ingadozott a nap folyamán, ezen belül délig folyamatosan erősödött a külföldiek állampapír-vásárlása nyomán. Délután azonban csökkenő forgalom mellett árfolyam korrekció következett be. A magyar devizának nem sikerült ugyan áttörnie a 260 forint/eurós lélektani küszöböt, de a 260,70 és 261,60 forint/euró között ingadozó napi árfolyam így is erősebb volt az előző napok kurzusánál. A forgalom a nap első felében jelentős volt, és remény van arra, hogy a külföldiek ismét érdeklődni kezdenek a feltörekvő piacok valutái és állampapírjai iránt - vélik a kereskedők.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.phpAz Üzleti Negyed és az Eco.hu közös szolgáltatása

A dollár kismértékben gyengült: délután 229,60/230,10 forinton kereskedtek vele, szemben a szerdai 230,20/40 forintos kurzussal. A forintpiacon az overnight és a tomnext kamat 20-30 bázisponttal 8,80/9,00 százalékra csökkent. A hosszabb lejáratokon alig volt forgalom, a kamatszint pedig mintegy 5 bázisponttal mérséklődött - mondták a piacon.

Az államkötvények másodpiacán néhány bázisponttal minden lejáraton csökkentek a hozamok. Az öt-, és tízéves államkötvények aukcióján a mintegy háromszoros túlkereslet lehetővé tette, hogy a kincstár az eredetileg tervezett 70 milliárd forintnál 15 milliárddal többet értékesítsen. Az ötéves államkötvény aukciós átlaghozam 7,90 százalékra nőtt az egy hónappal ezelőtti 7,49 százalékos átlaghozamhoz képest, a 8,05 százalékos szerdai másodpiaci referenciahozamhoz viszonyítva viszont csökkent. A tízéves államkötvény aukciós átlaghozama 7,07 százalékra nőtt az egy hónappal ezelőtti 6,75 százalékos átlaghozamhoz, és a 7,17 százalékos szerdai másodpiaci referenciahozamhoz képest.