Elítélték a kínai DVD-kalózokat

Az amerikai filmóriások javára dőlt el a DVD-hamisítási per Kínában. A Fox, a Universal és a Disney  egy hónappal ezelőtt indított pert a kínai DVD-kalózok ellen, mert a hamisított filmek özöne több millió dolláros veszteséget okozott a cégeknek. A kínai hatóságok időközben bejelentették: ezentúl sokkal szigorúbban lépnek fel a szerzői jogok védelmében.

Egy sanghaji bíróság a Fox, a Universal és a Disney javára döntött Kína első nagy szerzői jogi perében. A három hollywoodi oriás megelégelte, hogy a kínai videokalózok évről évre több millió dollár kárt okoznak hamis DVD-ikkel, ezért szánták rá magukat a perre. Amióta Kína belépett a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO), az országot kötelezik a nemzetközi szerzői jogi szerződések.

Az ítélet szerint a perbe fogott három legnagyobb kínai DVD-forgalmazónak összesen 20 600 dollár kártérítést kell kifizetnie az amerikaiaknak, és nyilvánosan bocsánatot kell kérniük a szerzői jogok megsértéséért. Úgy hírlik, hogy a kilenc legnagyobb filmtársaságot tömörítő Amerikia Mozgóképszövetség (MPAA) újabb perekre készül a kínai videokalózok ellen - írja a Chinadaily.

Ugyanakkor a kínai szerzői jogi hivatal hathatós eszközt kapott  a kalózok elleni harchoz: szeptembertől kezdve a hivatal emberei bizonyítékként lefoglalhatják a hamisított CD- és DVD-lemezeket. Amíg a hatóságnak erre nem volt jogosítványa, a kalózok elrejtették vagy megsemmisítették a náluk hagyott hamis árut. Bizonyíték hiányában a kínai hatóságok eddig nem tudtak megfelelően fellépni a szerzői jogok megsértői ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKK