Szigorúbb jövedéki ellenőrzésre kell számítani

Vágólapra másolva!
Akciósorozatot indít a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), amely során a jövedéki termékek előállítóit és forgalmazóit ellenőrzik szigorúbban, és a korábbiakhoz képest sokkal gyakrabban - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

A következő napokban kezdődő, és az év végig tartó akciósorozatra - azon túlmenően, hogy visszaszorítsák a jövedékkel kapcsolatos visszaéléseket - azért van szükség, mert a vámhatóság első félévi bevételei időarányosan mintegy 126 milliárd forinttal maradt el a tervezettől. Ez egyrészt a tervezett uniós csatlakozásunk miatt kieső vámbevételekkel, másrészt az egyre szaporodó visszaélésekkel magyarázható. Az elmúlt hónapok tapasztalatai szerint jelentősen megélénkült cigarettacsempészet: idén augusztusig csak a jövedéki szakterületen dolgozók már 14 millió csempészett cigarettát foglaltak le, szemben az előző év hasonló időszakával, amikor ez a szám még nem érte el a 11 milliót. A vámhatóság más szervezeteinél (bűnügyi, vám-, határügyi) pedig ennek a többszörösét derítették fel, tavaly egész évben például több mint kétmilliárd forint értékben. Szakemberek szerint mindez azt jelzi, hogy a kábítószer-csempészet és a borpancsolás mellett főként illegális cigaretta-behozatallal foglalkozik az alvilág.

A Magyar Hírlap úgy értesült vámos körökből, hogy rövidesen új adónemet, úgynevezett minimáladót vet ki a Pénzügyminisztérium az olcsó, alacsonyabb kategóriába tartozó dohányárukra, illetve jövőre a tervek szerint 17,6 százalékkal növeli a jövedéki adó mértékét, ami várhatóan tovább élénkíti a feketepiacot. Az illegálisan behozott áruk már most is az egész forgalom 10-15 százalékát teszik ki.

Élénkül a borhamisítás

Adókban elsők vagyunk/uzletinegyed/ado/20030415adoban.html

A cigarettacsempészek mellett, a másik legnagyobb problémát a cukorcefre-készítők és a borhamisítók jelentik, akik az utóbbi időben szintén nagyobb aktivitást mutattak: amíg tavaly az év első hét hónapjában, jövedéki eljárás keretében 900 liter illegálisan készített cukorcefrét találtak a vámosok, addig most augusztusig csaknem 170 ezer litert. Ez vélhetően annak következménye, hogy a prognózisok szerint idén nagyon megugrik a szőlő ára.

A VPOP akciósorozatában több társhatóság (ÁNTSZ, Rendőrség, Határőrség) is részt vesz, így nem elégszenek majd meg a cukorcefre vagy a hamis bor megtalálásával, hanem nagy erőket mozgósítanak annak felderítésére is, hogy például a pancsolt bort vagy a becsempészett cigarettát hol, milyen csatornákon keresztül értékesítik. A jövedéki ellenőrzések az üzemanyagfélékre is kiterjednek, így szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak a "benzintúristák", illetve a VPOP emberei utánanéznek majd annak is, hogy a mezőgazdasági erőgépekben milyen üzemanyag található. Ha olyan, amelynek eredetét az üzemeltető nem tudja igazolni, akkor kemény szankcióra számíthat.

Átalakul a jövedéki ellenőrzés

A most indított akciósorozat az év végéig tart, azonban a vámosok már a jövőre is gondolnak, ezért átalakítják az egész jövedéki szakterületet: azon túl, hogy növelik az itt dolgozók számát, hét regionális jövedéki hivatalt állítanak fel. Ezek a központok kifejezetten az adóbefizetéseket ellenőrzik, illetve itt koordinálják majd azokat a lépéseket, amelyeket az adózás alól kibúvók ellen foganatosítanak. Az uniós csatlakozást követően a vámos berkekben jövedéki kommandónak nevezett mobil ellenőrző csoportok is megkezdik működésüket. Ezek az egységek a nyugati határszélen szolgálatot teljesítő vámosokból állnak majd össze és a határszélek közelében követik majd figyelemmel a jövedéki termékek mozgását.