A várt mértékben nőtt az infláció

Vágólapra másolva!
Idén júliusban az egyhavi átlagos áremelkedés 0,3 százalék volt, 2002. júliushoz viszonyítva pedig 4,7 százalékkal növekedtek az árak, ami megegyezik az elemzői várakozásokkal. Idén az első hét hónapban átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - közölte a KSH kedden.
Vágólapra másolva!
KSHhttp://www.ksh.hu

Az előző hónaphoz viszonyított áralakulást a háztartási energia drágulása 0,26 százalékkal, a szolgáltatásoké 0,25 százalékkal, az egyéb cikkek, üzemanyagoké 0,12 százalékkal, a szeszes italoké, dohányáruké 0,05 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,01 százalékkal emelte, míg az élelmiszerek árcsökkenése 0,32 százalékkal, a ruházkodási cikkeké pedig 0,10 százalékkal mérsékelte azt.

Stagnáló élelmiszerárak

Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO

1 hónap alatt - 2003. júniushoz viszonyítva - az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai összességükben nem változtak. Az idényáras élelmiszerek árcsökkenése (10 százalék) mellett mérséklődött az ára többek között a sertészsiradéknak (4 százalék), a szalonnának (2,8 százalék) és a cukornak (2,3 százalék). Emelkedett viszont a sajt (1,1 százalék), az éttermi étkezés és a csokoládé, kakaó (0,9 százalék), a kenyér (0,7 százalék), valamint a párizsi, kolbász és a cukrászáru, fagylalt (0,6százalék) ára.

A ruházkodási cikkeknél a kiárusítások következtében erőteljesebb csökkenés volt tapasztalható, mint előző hónapban. A tartós fogyasztási cikkek áremelkedését meghatározóan az új személygépkocsik 0,9 százalékos drágulása okozta, az e termékcsoportnál bekövetkezett árnövekedés így is alacsonyabb volt az átlagosnál.

Jelentősen drágult az energia

A többi kiadási főcsoportban az átlagot meghaladóan növekedtek az árak. A szolgáltatások közül az üdülési szolgáltatások 9,1 százalékkal, a helyi tömegközlekedés díjtételei 2,5 százalékkal drágultak. Az egyéb cikkek főcsoporton belül a járműüzemanyagok 2,3 százalékkal kerültek többe, mint 2003. júniusban, a virágok, dísznövények árai pedig 3,6 százalékkal mérséklődtek. A háztartási energia körében bekövetkezett 3,2 százalékos átlagos árnövekedés a vezetékes gáz 11,8 százalékos drágulásának - áll a KSH honlapján olvasható jelentésben.