Küszöbön a német reformtervezet

A német kormány szerdai ülésén jóváhagyta a növekedés felpezsdítését célzó kulcsfontosságú reformterveket. Az elképzelések szerint átalakítják a munkanélküliségi segélyrendszert, a helyi adózás módját az úgynevezett Agenda 2010- nevű terv keretében. Gerhard Schröder kancellár e programtól reméli, hogy Németország kikerülhet a három éve tartó stagnálás állapotából.

Schröder a német "jóléti állam legnagyobb átalakításának" minősítette a tervet, amely várhatóan kritikus fogadtatásban részesül a parlament felsőházában ősszel, ahol a konzervatív ellenzéki pártok vannak többségben, így a reformterv a heves parlamenti viták során még módosulhat.

Forrás: MTI
Schröder optimista

Németországban csütörtökön teszik közzé a második negyedév gazdasági teljesítményére vonatkozó adatokat, amelyek a várakozások szerint bizonyítják, hogy az ország az elmúlt két évben a második recesszióját éli át, tehát hatékony váltásra volna szükség. Az előzetes várakozások szerint a német nemzeti termék a második negyedévben 0,1 százalékkal csökkent az első negyedévi 0,2 százalékos csökkenés után. (Recessziónak minősítik a szakértők azt a helyzetet, amikor a GDP két egymást követő negyedéven keresztül csökken.) Schröder maga is elismerte szerdai sajtóértekezletén, hogy a második negyedévi teljesítmény "nem olyan fényes, mint remélték", ám a kancellár az élénkülésnek is látja jeleit.

A német kormány szerdán jóváhagyta a 15,6 milliárd euró értékű, 2004-re egy évvel előrehozott adócsökkentés finanszírozásának, vagyis az így keletkezett költségvetési lukak betömésének tervét is. Döntően új hitelek felvételével fedezik a hiányt jövőre, az utána következő években pedig az adókivételek megszüntetésére is építenek. Mindez várhatóan vitákat vált majd ki az Európai Unióval a költségvetési hiányra vonatkozó szabályok betartásának kérdése körül, illetve a kereszténydemokrata ellenzékkel, amely ugyan elismeri, hogy 2004-ben az adócsökkentések mintegy nettó 10 milliárd eurós lökést adhatnak a gazdaságnak, de 2005-07 között már a reformot kísérő intézkedések 34 milliárd eurót vonnának ki a gazdaságból. - A gazdaság nem kapott ma jelzést az élénkítésre - közölte Michael Glos , a CSU parlamenti csoportjának vezetője.

Az üzleti élet ösztönzését célzó, márciusban közzétett Agenda 2010-es reformcsomag a szociáldemokrata párton belül sem váltott ki osztatlan elismerést, a bíráló hangok az elmúlt hetekben felerősödtek. Még az alsóházi szavazás is kérdésessé válhat, hiszen Schröder többsége alig négy szavazaton múlik. A szociáldemokraták és a zöldek egyrészt kifogásolták, hogy nem elég átfogóak a helyi adózást érintő reformjavaslatok, azok nem juttatják megfelelő eszközökhöz a helyi kormányzatokat, és bírálták a Munkaügyi Hivatalra vonatkozó 11800 fős létszámbővítési tervet is.

KAPCSOLÓDÓ CIKK