Ősztől emelkedhet a távhő díja

Ősztől 9,12 százalékkal emelkedhetnek a távhő szolgáltatási díjak Budapesten, a fővárosi pénzügyi bizottság szerdán ugyanis támogatta az erről szóló javaslatot. A közgyűlés várhatóan csütörtökön dönt a két éve változatlan tarifák növelésének mértékéről.

A bizottság egyhangúlag, illetve elsöprő többséggel egyetértett annak a mintegy 60 előterjesztésnek a megtárgyalásával, amely csütörtökön kerül a közgyűlés elé. Egyebek közt pontosítja a közgyűlés a nyári szünet előtti utolsó ülésén elfogadott döntését, amellyel lehetővé tette, hogy több ezer lakást építsen a Foka-öböl térségében az Autoker Holding. A XIII. kerületi beruházónak saját költségén kell megépítenie a Duna-parton az új árvízvédelmi töltést, s rá hárul a működtetés éves költsége is.

A bizottság többsége elfogadta azt a pénzügyi főpolgármester-helyettesi tájékoztatót, amely azt rögzíti, hogy miként alakult a második negyedévben az önkormányzatnak a számlavezető bankon kívül elhelyezett bevétele. Eszerint a nyáron lejárt 88 millió eurós betétből visszafizette a főváros a korábbi 150 millió német márkás kötvényét. A fennmaradó 8,8 millió eurót, pályázat alapján a Raiffeisen Bank Rt.-nél helyezték el.