Erőteljes GDP-növekedés az USA-ban

Az amerikai gazdaság 3,1 százalékkal bővült a második negyedévben, jóval meghaladva a kormányzati becsléseket, az erős fogyasztói és vállalati keresletnek, illetve az 1951 óta nem látott katonai kiadásoknak köszönhetően.

Utoljára 2002 harmadik negyedévében volt ilyen gyors a GDP növekedése az Egyesült Államokban. A kormány a második negyedévre 2,4 százalékos bővülést várt, az első negyedévben elért 1,4 százalékos GDP-növekedés után - írja a Bloomberg.

A védelemre fordított kormányzati kiadások 1951 óta nem látott mértékben, 44,1 százalék helyett 45,9 százalékkal nőttek a második negyedévben, míg a személyi fogyasztás, mely a gazdaság 70 százalékát tesz ki, 3,8 százalékkal növekedett áprilistól júliusig, az előzetesen várt 3,3 százalékos bővüléssel szemben és az első negyedévi 2 százalék után.

A tartós fogyasztási cikkek eladása 24,1 százalékkal növekedett a második negyedévben a várt 22,6 százalék helyett.

A kereskedelmi minisztérium közlése szerint ugyanakkor a vállalatok adózás utáni nyeresége 3,4 százalékra csökkent az első negyedéves 3,8 százalékról. A rekordmértékűnek számító háborús kiadások pedig, bár jelentősen segítették a gazdaság növekedését, növelték a költségvetési hiányt is, amely ugyancsak rekordmértékűre dagadt idén az USA-ban, és a legfrissebb adatok szerint jövőre még az idei rekordszinten is túltesz a deficit.

A gazdasági szakértők a második félévben erőteljesebb élénkülésre számítanak, a becslések 3,5 százalékos GDP-növekedést jeleznek előre az év egészére.