Erőteljesen nőttek a magánkiadások az USA-ban

A magánkiadások négy hónapja nem látott szinten nőttek az Egyesült Államokban, közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ez újabb jele lehet a gazdaság fellendülésének az USA-ban, a szakértők szerint. A magánfogyasztás teszi ki az amerikai GDP kétharmadát.

A magánkiadások szintje 0,8 százalékkal emelkedett az USA-ban júliusban, a kereskedelmi minisztérium adatai szerint. Ez megfelel a Reuters elemzői konszenzusával. Júniusban 0,6 százalékos erősödést regisztráltak.

A magánkiadások emelkedése jó jel az amerikai gazdaságnak: a magánfogyasztás ugyanis a gazdasági bővülés fő motorja. Korábban több áruházlánc is kiemelkedő forgalomról számolt be az Egyesült Államokban. A friss adat szakértők szerint újabb bizonyíték az amerikai fellendülésre. Egyesek szerint azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni a bérlistán lévők számának csökkenését, illetve az egekbe szökő költségvetési hiányt, ami jövőre még nagyobb lesz az előrejelzések szerint.

Az sem mellékes, hogy a fogyasztás növekedése mellett a személyi jövedelmek 0,2 százalékkal nőttek csupán, ami alulmúlja a várakozásokat. A számok alapján arra lehet következtetni, hogy az amerikaiak hajlamosak elkölteni azt a pénzt amit a Bush-adminisztráció adócsökkentési programja hozott a konyhára, mondták az elemzők.

KAPCSOLÓDÓ CIKK