Közlekedésre 3,5 milliárd euró uniós támogatás

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság az ISPA-keretből a napokban 3,5 milliárd euró felhasználását hagyta jóvá közlekedési projektek előkészítésére - közölte Csillag István. A következő nem egészen négy évben évente átlagosan 100-100 kilométerrel szándékozzák bővíteni a gyorsforgalmi úthálózatot
Vágólapra másolva!

A közlekedési tárca vezetője útügyi szakmai tanácskozás záró plenáris ülésén elmondta: ebből a támogatásból és a hozzá kapcsolódó magyar társfinanszírozásból egyebek között az M0-ás körgyűrű keleti szektorának, továbbá az M43-as út Makó és M5-ös közötti szakaszának építéstervezését, továbbá a Budapest-Székesfehérvár-Boba, valamint a Szajol-Nyíregyháza-Záhony vasútvonalak rekonstrukciójának tervezési feladatait végzik el.

550 millió euró közlekedésfejlesztésre/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030911550millio.html

A következő nem egészen négy évben évente átlagosan 100-100 kilométerrel szándékozzák bővíteni a gyorsforgalmi úthálózatot - mondta Csillag István. Ezzel egy időben további mintegy 400 kilométer út kivitelezését indítják el és 800 kilométer megépítését készítik elő, mondta a miniszter.

A Brüsszeli Bizottság javaslatára az elmúlt napokban a környezetvédelem és infrastruktúra operatív program keretét 193 millió euróval növelte meg a tárca a közlekedés- és közútfejlesztések érdekében. Ez a mintegy 50 milliárd forint a társfinanszírozással számolva 80-100 milliárd forintos összegű új fejlesztés, beruházás lehetőségét nyitja meg a következő három évben, mondta Csillag István.