Alig javult a magyar üzleti környezet

Vágólapra másolva!
Észtország kínálja a következő öt évben is a legjobb üzleti környezetet a befektetőknek a tágabb értelemben vett kelet-európai feltörekvő térségen belül, derül ki a londoni Economist Intelligence Unit (EIU) csütörtökön kiadott jelentéséből. Magyarország a harmadik helyre csúszott a 27 országot felsoroló listán.
Vágólapra másolva!

Észtország a megszerezhető 10 pontból a 70 különböző kritérium alapján 7,57-et kapott, 0,69 ponttal többet, mint az 1998-2002 közötti időre szóló listán, amelyet szintén ez az ország vezetett.

Magyarország az újonnan kiadott üzleti környezeti előretekintésben helyet cserélt Csehországgal, vagyis a második helyről a harmadikra csúszott vissza. A következő öt évre várható magyar üzleti környezetre az EIU 7,19 pontot adott, 0,44 ponttal ugyan többet, mint az előző listán, de Csehország pontszáma 0,76-tal nőtt, 7,33 pontra.

A listán Szlovénia a negyedik, Lengyelország az ötödik, Szlovákia a nyolcadik, Oroszország a 11., Románia a 12. helyet kapta. A legnagyobb előrelépést Szerbia-Montenegró produkálta, amely a korábbi 25. helyről a 14-ikre került, pontszámát 2,27-tel 5,49-re növelve. Az új lista utolsó helyén változatlanul Türkmenisztán áll, 3,46 ponttal.

Az EIU kommentárja szerint a térség egészének átlagos pontszámában (5,68) mutatkozó 16 százalékos, 0,8 pontos javulás azt a várakozást tükrözi, hogy a feltörekvő piaci Európában folytatódni fognak a reformok.