A spanyolok kapták a legtöbb pénzt az EU-tól

Vágólapra másolva!
Tavaly Spanyolország kapta a legtöbb pénzt az EU közös költségvetéséből, melyhez legnagyobb mértékben továbbra is Németország járul hozzá - közölte csütörtökön az Európai Bizottság költségvetési kérdésekért felelős tagja. Az uniós költségvetés tavalyi kiadásainak összege 85 milliárd euró volt, ebből 73 milliárd jutott közvetlenül a tagállamoknak.
Vágólapra másolva!

2002-ben Spanyolországra jutott a teljes kiadások 21 százaléka, míg Németország adta az összes befizetések csaknem 23 százalékát, ismertette Michaele Schreyer a 2002-es költségvetés felhasználásáról szóló bizottsági jelentést.

Európai Unió/nagyvilag/index.htmlAz [origo] rovata

Az abszolút értékeket tekintve Spanyolország után Franciaország, Németország és Olaszország kapta a legnagyobb összegeket a közös költségvetésből. Ugyanez volt a sorrend a korábbi évben is. A bruttó nemzeti jövedelemhez (GNI) viszonyítva azonban továbbra is a négy úgynevezett kohéziós ország - Görögország, Portugália, Írország és Spanyolország - számít a közös költségvetés legnagyobb kedvezményezettjének.

Továbbra is Németország gyarapítja a legnagyobb mértékben a közösségi kasszát, utána Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia következik. A nemzeti jövedelem arányában azonban Hollandia, Svédország és Luxemburg a legnagyobb nettó befizető, Németország csak a negyedik helyen áll.

A közös költségvetésből származó támogatások szerepe és szerkezete tagországonként eltérő. Spanyolország legtöbbet a strukturális alapokból kap, míg Franciaország a közös agrárpolitikára fordított kiadásokból részesül igen magas arányban.

Az uniós költségvetés tavalyi kiadásainak összege 85 milliárd euró volt, ebből 73 milliárd jutott közvetlenül a tagállamoknak. Forrásai közül továbbra is a GNI alapján befizetendő hányad a legjelentősebb (48,5 százalék). A második legnagyobb részt az áfa alapján számított befizetések adják, ezek teszik ki a bevételek 23,5 százalékát. A fennmaradó rész a vámbevételekből (8,3 százalék) és a mezőgazdasági lefölözésekből (1,3 százalék) származik.