Kétszáznál többen jelentkeztek fb-elnöknek

Vágólapra másolva!
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyelőbizottsági elnökök jelölésére kiírt pályázatára 203 eredményes pályázat érkezett, a számvevőszék hamarosan újabb pályázatot ír ki - közölte az ÁSZ elnöke, Kovács Árpád.
Vágólapra másolva!

A legalább 200 millió forint jegyezett tőkéjű állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek felügyelőbizottságainak elnökét a vonatkozó törvény június 9-i hatálybalépését követően az ÁSZ-nak kell jelölnie, mondta Kovács Árpád. A szabályzat szerint nyilvános pályázat alapján történik a felügyelőbizottsági elnöki jelölésre alkalmas szakemberek kiválasztása.

ÁSZ: ismétlődő hibák a költségvetés végrehajtásában/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20030916aszvisszatero.html

Az első kiírásra összesen 334 pályázat érkezett, ebből 203 volt eredményes, 116 hiánypótlásra szorult, 11-et elutasítottak, egy nem minősült elnöki pályázatnak, további hármat pedig korábbi pályázattal egyesítettek, mondta az ÁSZ elnöke. Kovács Árpád elmondta, hogy általában szakmailag felkészült nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező személyek jelentkeztek. Többségük közgazdász, jogász, illetve mérnöki végzettségű, de tanári és orvosi diplomával rendelkezők is találhatók majd a névjegyzékben, amelyet az ÁSZ október 1-jén tesz közzé.

Az ÁSZ elnöke szerint a jövő év végéig összesen mintegy 60 szervezetnél jár le a felügyelőbizottsági elnök megbízása. Számukra megfelelő szakembereket tud az ÁSZ javasolni a névjegyzék alapján, mondta Kovács Árpád. Az ÁSZ-nál eddig 12 cég jelentkezett konkrét megkereséssel, az összes érintett gazdálkodó szerv száma pedig mintegy 200-ra tehető.