1929 óta példátlan vagyoni különbségek Amerikában

Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdagok és szegények közötti különbség 70 éve, az 1929-1933-as nagy gazdasági válság óta nem volt ekkora, mint napjainkban - derül ki Center of Budget and Policy Prorities nevű kutatóintézet nemrégiben közzétett elemzéséből. A kutatók úgy vélik, hogy a Bush elnök által szorgalmazott adócsökkentési tervek tovább mélyítik a szegények és gazdagok közötti szakadékot - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

A pártsemleges Kongresszusi Költségvetési Iroda adatai alapján készített felmérés szerint az amerikai lakosság leggazdagabb, 1 százalékot kitevő rétege átlagos 862 ezer dolláros éves keresetével nagyobb vagyonra tesz szert, mint a lakosság alsó - 110 milliónyi főt kitevő 40 százaléka; az ő éves keresetük 21 350 dollárt tesz ki.

Bill Gatesnek jó éve volt/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030919bill.html

Az elmúlt húsz évben a gazdagok vagyona háromszorosára nőtt, szemben az alsó 40 százalékkal, akik csupán 11 százalékkal gyarapodtak. 1979-ben még a leggazdagabb 1 százalék a nemzeti jövedelem 7,5 százalékát birtokolta, míg 2000-ben ez az arány már 15,5 százalék volt. A lakosság kétötödének vagyona ugyanakkor csökkent, 19,1 százalékról 14,6 százalékra. Az elemzés szerint az amerikai lakosság csupán egyötöde mondhatja magáról, hogy az előző két évtizedben növelni tudta vagyonát.

Meggazdagodáshttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=8323

A vagyongyarapodás legnagyobb részben a hihetetlen ütemben emelkedő vezetői fizetéseknek, illetve a magasan kvalifikállt szakemberek - jogászok, orvosok - növekvő bevételeinek köszönhető, de ugyanúgy a gazdagok vagyonát gyarapították az adórendszer változásai is. A leggazdagabbakat érintő szövetségi adókulcsok az 1979-es 37 százalékról 33 százalékra csökkentek 2000-re. A Bush elnök által 2001-ben és 2003-ban bejelentett két nagy adócsökkentés - amelynek hatása még nem szerepel a felmérésben - várhatóan tovább növeli a gazdagok és szegények közötti különbséget.

Nincs magyar a térség leggazdagabbjai között/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030808nincs.html

A szélesedő egyenlőtlenségek és a növekvő költségvetési hiány miatt a Demokrata Párton belül komoly viták zajlanak arról, hogy az elnöki adócsökkentési terveket teljes egészében el kellene vetni, és az adókból befolyó pénzt inkább az egészségügyi reformokra kellene költeni. A demokraták többsége ugyanakkor az adócsökkentések bevezetése mellett érvel, épp az amerikai középosztály megnyerése érdekében.

A republikánusok szerint, ha a gazdagabbaknak kevesebbet kell adózniuk, akkor több munkahely teremtésére lesz lehetőség, és így az adócsökkentés a társadalom egészére kedvező hatást fejt ki - írja a BBC News Online.