Elhunyt Feyér Zoltán műsorvezető, üzletember

Vágólapra másolva!
Elhunyt Feyér Zoltán rádiós újságíró és üzletember, a Forintos percek című legendás műsor kitalálója, szerkesztője és hangja. Feyér Zoltánt röviddel 56. születésnapja előtt érte a halál.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Október másodikán délután, 55 éves korában elhunyt Feyér Zoltán üzletember, a népszerű gazdasági műsor, a Forintos percek vezetője és menedzsere. Feyér Zoltán 1947 október 9.-én született Budapesten. A nagyközönség a csaknem tizenöt éve futó műsorból ismerhette meg, mely a Bridge-en, az Est FM-en, később a Rádió Cafén futott ugyan, lényege azonban változatlan maradt: könnyed, közérthető és szórakoztató módon beszámolni a világgazdaság eredményeiről, sőt, értelmezni azokat.

A Budapesti Értéktőzsde, melynek Feyér Zoltán 1997-től volt tanácsadója, hivatalos közleményben emlékezett meg róla. Feyér Zoltán múlhatatlan érdemeket szerzett abban, hogy a pénz- és tőkepiac híreit közérthetően és utánozhatatlan humorral tolmácsolta a közvélemény felé, áll a közleményben.

Feyér Zoltán, aki maga is sikeres tőzsdei üzletember volt, igyekezett mindig is minél szélesebb közönség számára érthetővé és befogadhatóvá tenni a pénzügyi világ eseményeit. A Rádió Café és a műsort készítő cég egyelőre nem hozott döntést a Forintos percek további sorsáról, műsorvezetőjéről hétfőn reggel nyolc órától egész délelőttös adásban emlékezik meg.