A magyar bérek utolérték a lengyelt

Vágólapra másolva!
Lengyelországban az átalakulás csaknem egész időszakában jóval magasabb volt az átlagfizetés, mint Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon vagy a balti államokban. Az elmúlt két évben azonban a különbségek csökkentek, sőt Csehország jóval megelőzte, Magyarország pedig utolérte a lengyel átlagot - derült ki a Rzeczpospolita című lengyel napilap összeállításából.
Vágólapra másolva!

2000-ben egy átlagos lengyel munkavállaló havi bruttó keresete 436 dollárnak felelt meg, amely akkor 125 dollárral haladta meg az átlag magyar, illetve 83 dollárral az átlag cseh illetményét. Ezzel szemben az idei első negyedévben a magyarok már 568 dollárt kerestek, miközben a lengyelek 571, a csehek pedig 523 dollárt. A második félévben a lengyelek fizetése 558 dollár volt, a magyaroké hasonló mértékű, míg a cseheké már 610 dollár volt.

A fizetések növekedésének különbözősége egyrészt a gazdasági fejlődés eltérő üteméből adódik: 2001-2002-ben a lengyel gazdaság az összes közép-európai EU-tagjelölt ország közül a leglassabban fejlődött, a GDP-növekedés ez időszakban mindössze 2,4 százalékot tett ki, miközben másutt ennél magasabb, a balti államokban pedig lényegesen magasabb volt.

A másik tényező a munkapiac helyzete: a munkanélküliség a térség országai közül Lengyelországban a legmagasabb (2002-ben 19,9, az idei első negyedévben 20,5 százalék), Magyarországon 6 százalék körül mozog, Csehországban eléri a 8 százalékot, Szlovéniában a 7-et.

A három balti országban a fizetések növekedésének mértéke 2001-2002-ben lépést tartott a GDP-növekedés ütemével, ezzel szemben Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában mintegy 10 százalékponttal haladta meg azt. Szlovéniában a fizetések csaknem 17, Magyarországon viszont már több mint 32 százalékkal nőttek gyorsabban, mint a GDP.