Fogyasztásban Lengyelország, felhalmozásban Szlovákia vezet

Vágólapra másolva!
Magyarország a GDP arányában nagyjából ugyanannyit fordít fogyasztásra és megtakarításra, mint az uniós átlag - derül ki a Központ Statisztikai Hivatal adataiból. Térségünkben a lengyelek arányosan jóval többet költenek fogyasztásra, míg Szlovákiában a legmagasabb a felhalmozás aránya.
Vágólapra másolva!

A magyar GDP 53 százaléka származik a magánfogyasztásból

A háztartások fogyasztási kiadásai az EU-ban átlagosan az összes fogyasztás közel háromnegyedét, a GDP-nek pedig 58 százalékát teszik ki. A tagállamok közül a görög (67,1 százalék) és a brit (63,4 százalék) ráta magasabb ennél, míg Luxemburgban a lakossági fogyasztás 41,4, Írországban 44,8 százaléka a bruttó hazai terméknek.

A tagjelöltek között is jelentős eltérések vannak: Cipruson, Lengyelországban, Lettországban és Litvániában az uniós átlagnál többet költöttek a háztartások a GDP arányában, míg Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában annál kevesebbet költöttek. Magyarországon a háztartások végső fogyasztási kiadásai - a háztartásokat segítő non-profit intézményekkel együtt - a GDP 52,6 százalékát tették ki tavaly.

Az Egyesült Államokban a GDP közel kétharmada származik a magánfogyasztásból.

A csatlakozók közül Szlovákia költ legtöbbet beruházásra

A bruttó állóeszköz-felhalmozás aránya a legtöbb csatlakozó országban és az EU-tagállamokban is nőtt a legutóbbi uniós bővítés, 1995 óta. Az Unióban tavaly a GDP 16-25 százalékát fordították beruházásokra; az arány az Egyesült Királyságban és Svédországban volt a legalacsonyabb, Portugáliában és Spanyolországban a legmagasabb.

A csatlakozó országok körében szélesebb volt a skála, 19 és 30 százalék között alakult a bruttó állóeszköz-felhalmozás a GDP százalékában. A legmagasabb a beruházási arány Szlovákiában, a legalacsonyabb pedig Cipruson. Magyarországon a statisztikák szerint a 2002-es GDP 22,3 százaléka szolgálta a bruttó állóeszköz-felhalmozást, ami magasabb az EU 19,3 százalékos átlagánál.