Jobb kihasználtság, kevesebb bevétel a szállodákban

Vágólapra másolva!
Szeptemberben javult a szállodák szoba-kihasználtsága és nőtt a vendégéjszakák száma, a hotelek szobakiadásból származó bevétele mégis csökkent éves összevetésben - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
Vágólapra másolva!

A szállodák szeptemberben átlagosan 73,4 százalékos, míg az első háromnegyed évben 56 százalékos szobakihasználtsággal működtek.

A bruttó szobaár-bevétel folyó áron átlagosan 10 százalékkal maradt el szeptemberben az egy évvel korábbitól, míg a vendégéjszakák száma 0,7 százalékkal nőtt egy év alatt. Az első háromnegyed évben a bruttó szobaár-bevétel 5,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig 1,4 százalékkal mérséklődött éves összevetésben. Az első háromnegyed évben az egy kiadható szállodai szobára számított bruttó szobaár-bevétel 7645 forint volt.