Putyin euró-alapú olajelszámolással fenyegeti Amerikát

Vágólapra másolva!
Az Európai Központi Bank (EKB) leköszönő elnöke, Wim Duisenberg is megfontolandó elképzelésnek tartja, hogy néhány európai ország euróban fizessen az importált orosz kőolajért. Ezzel Duisenberg is bekapcsolódott abba a vitába, amely jelentős hatással lehet a nemzetközi pénzpiacokra, és egyenesen katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok számára. Putyin elnök múlt heti, hasonló javaslatát ugyanakkor számos elemző csak politikai nyomásgyakorlásnak tartja.
Vágólapra másolva!

Vlagyimir Putyin orosz elnök Gerhardt Schröder német kancellárral folytatott múlt heti jekatyerinburgi tárgyalásain közölte: nem zárható ki, hogy Oroszország áttér az euró-alapú olajelszámolásra a mostani, dollár-alapú helyett. Duisenberg szerint ez a lépés különösen kedvezne a közös európai pénzügyi rendszerhez csatlakozni szándékozó országoknak. Ezeknek az államoknak ugyanis érdekükben állna, hogy a behozatalért saját jövőbeli valutájukkal fizessenek - idézi a Reuters hírügynökség az EKB elnökének moszkvai sajtóértekezletén elhangzottakat.

Egy ilyen lépés hosszú távú hatással lenne az amerikai és európai pénzügyi egyensúlyra, és potenciálisan gyengítheti a dollárt és az amerikai gazdaságot is, míg várhatóan az eurózóna gazdaságának erősödéséhez vezetne - írja a The Moscow Times.

Oroszország Szaúd-Arábia után a világ második legnagyobb olajexportőre és a világ első számú földgázszállítója. Az euró-elszámolásra való átállás jelképes győzelmet jelente a közös európai valuta számára, és azt is jelentené, hogy a nemzetközi valutatartalékolásban egyre nagyobb szerep jutna a közös európai valutának. Ez utóbbi katasztrofális következményekkel járhat az Egyesült Államok számára, ugyanis a dollár alapú nemzetközi olajkereskedelem miatt az USA gyakorlatilag inflációs kockázat nélkül nyomtathat új bankjegyeket, és így finanszírozhatja például a hadi kiadásokat vagy a különböző adócsökkentéseket.

Mióta az olajimportőrök dollárban fizetnek vásárlásaikért, az exportőrök pedig ugyancsak dollárban tartják pénzüket, a világ valutatartalékainak mintegy kétharmadát dollárban tartják az államok. Ez a rendszer tulajdonképpen kamatmentes kölcsönök sorozatát jelenti az Egyesült Államok számára, mivel ezeket a pénzeket később valutakockázat nélkül újra be lehet fektetni az országban.

Rekord orosz olajkivitel/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030902rekord.htmlOroszország növeli olajtermelését/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20030821oroszorszag.html

Az európai vezetők egyébként már a közös európai valuta 1999-es bevezetése óta igyekeznek kiterjeszteni az euró szerepét, amihez most Putyin is csatlakozhat. Amennyiben ugyanis az európai központi bankok több eurót tartalékolnának, az tartós keresletet támasztana az európai államkötvények iránt, ami hosszú távon alacsony kamatszinthez vezethet. A közgazdászok ugyanakkor figyelmeztetnek: ebben az esetben emelkedne az euró árfolyama a dollárhoz képest, ami drágítaná az európai kivitelt és hátráltatná az európai gazdaságok felélénkülését.