Jövőre tovább nőhet a reklámkiadványok száma

Vágólapra másolva!
A direkt kommunikáció hatékonysága miatt százmilliós büdzséket mozgatnak meg az autóimportőrök és hipermarketek, hogy termékkatalógusaikkal és címre küldött leveleikkel hívják fel fogyasztóik figyelmét ajánlataikra. A tájékoztatók száma jövőre ráadásul jelentősen emelkedhet, ugyanis 2004-től a reklámhordozó papírok kikerülhetnek a díjkötelezett termékkörből.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az autóimportőröktől származó írásos tájékoztatók száma. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy az általános őszi kampány mellett most kezdődik az autószalon. Ennek alkalmával három napig 36 ezer szórólapot osztanak a Daewookról - tájékoztatta a Világgazdaságot Bognár Ágnes. A koreai autógyár reklámképviseletét ellátó Leo Burnett ügynökség ügyfélkapcsolati menedzsere elmondta: a Daewoo negyedévente nyolcoldalas, széles körű információkat tartalmazó termékajánló behúzásokat készít, amelyeket több napilapban, az országos elérés érdekében még a megyei napilapokban is megjelentetnek.

Forrás: www.carpage.hu
Forrás: www.carpage.hu

Bacsa Gábor, az Opel reklámképviseletét ellátó McCann-Erickson ügyfélkapcsolati igazgatójának elmondása szerint nagyon jó pozícióban van ma az autópiac, így számos kiadvány terjesztésével élnek az autóimportőrök, hogy gyors és szerteágazó információkkal lássák el a vásárlókat. Az új autók bevezetésekor a Ford általában címre szóló direkt leveleket küld ki - mondta a Ford Motor Hungária Kft. marketingigazgatója. Kenézy Orsolya szerint a háromszázalékos válaszadás már elfogadható visszacsatolásnak számít, de van példa 20 százalékos reakcióra is. Napilapokban való behúzásokkal ritkán él a társaság, azt elsősorban a fogyasztók gyors elérése végett és promóciós jelleggel használják. A hazai Ford-képviselet direkt kommunikációra több száz millió forintos médiabüdzséjének 20 százalékát költi - hangsúlyozta Kenézy Orsolya. A Skoda az akciós ajánlatoktól függően készítteti behúzásait. Molnár Zoltán marketingmenedzser szerint akár másfél millióig is emelkedhet ezeknek a tájékoztatóknak a példányszáma, amennyiben országos elérést tűznek ki célul. Mint mondta: a televíziós, rádiós reklámnál sokkal hatékonyabb eszközként használhatók ezek a kiadványok. A társaság e célra fordított büdzséjével kapcsolatban azonban nem nyilatkozott.

A hipermarketek között is óriási a verseny: a Tesco Áruházak Rt. például kéthetente 2,5 millió akciósújságot készíttet. Danks Emese, a Tesco kommunikációs igazgatójának elmondása szerint a forgalmi adatok egyértelműen igazolják a hipermarket direkt marketing stratégiáját, az akciós árakról, ünnepi nyitva tartásokról szóló, valamint több száz termékajánlatot tartalmazó kiadványokhoz az áruházakban juthatnak hozzá a vevők, illetve a környéken "szórják szét" azokat. Danks Emese elmondta: a legdirektebb kommunikációs eszköz a Tesco marketingbüdzséjének jelentős részét képezi.

Hargitai Lilla, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) főtitkára a Világgazdaságnak elmondta: az MRSZ-nek nincsenek pontos adatai arra vonatkozóan, hogy a reklámpiacon mekkora szerepe van a termékkatalógusoknak, de a terveik között szerepel, hogy felmérjék a piaci igényeket.

Jövőre megszűnhet a termékdíj

Súlyos gondok a Cooptouristnálhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-10-15&d=2003-10-15&r=&c=75Újból lesz Üzleti7?http://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-10-15&d=2003-10-15&r=&c=13Nyelvtudás nélkül az unióban?http://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-10-15&d=2003-10-15&r=&c=59Tovább csökken a CD-forgalomhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-10-15&d=2003-10-15&r=&c=12

A reklámhordozó papírok utáni termékdíjat az idén vetettek ki először, ám az elmúlt hónapokban fokozatosan erősödtek azok a hangok, hogy töröljék el a díjat, a beszedés, valamint a kötelezettségre vonatkozó előírások értelmezési nehézségei miatt. Ez a piaci szereplők szerint aránytalanul sok kellemetlenséget tartalmazott ahhoz képest, hogy az idei büdzsé mindössze 100 millió forint bevételt irányzott elő ebből a forrásból. A 2004. évi költségvetés tervezete már nem számol a reklámhordozó papírok után kivetett termékdíjakból származó bevétellel, így ezek 2004-től ismét kikerülhetnek a díjkötelezett termékkörből.

(vg.hu)