Négyszázalékos inflációt várnak 2005-re

A Magyar Nemzeti Bank és a kormány a fogyasztói árindex 4 százalékos emelkedésében állapította meg a 2005. decemberi inflációs cél értékét - derül ki a Pénzügyminisztérium (PM) [origo]-hoz eljuttatott közleményéből.

A közösen kijelölt inflációs cél illeszkedik a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által támogatott - a közös valuta 2008-as bevezetését célzó - euró-stratégiájához. A kijelölt 2005-ös cél egyben előrevetíti azt az inflációs célkövetelményt is, amelyet a stratégia sikere érdekében 2006-ban szükséges teljesíteni. A kormány és az MNB egybehangzó álláspontja szerint ehhez a 2006. év végi inflációnak 3 százalék alá kell csökkennie.

A megfelelő 2005-ös inflációs cél kijelölésén túl a kormány euró-stratégiájának fontos eleme a közös európai árfolyamrendszerbe (ERM II) való mielőbbi belépés. A kormány és az MNB megállapodott róla, hogy folytatja a belépés előkészítését célzó munkát a Pénzügyminisztérium és az MNB e célra létrehozott közös munkacsoportjában - áll a PM közleményében.