A Jukosz-részvények árfolyama szerda reggel 4,5 százalékkal esett a moszkvai értéktőzsdén arra a - később visszavont - hírre, hogy távozik Alekszander Volosin, a Kreml "vezérkari főnöke", az adminisztráció vezetője, aki szimpatizált a Jukosz letartóztatott vezetőjével, Mihail Hodorkovszkijjal. Elemzők szerint Volosin esetleges távozása a kremlbeli politikai egyensúly felbomlásához és a Putyin-éra idején kialakult új hatalmi csoport megerősödéséhez vezethet.

Forrás: ==
Volosin

Volosin szombaton ajánlotta fel lemondását, de kedd este még bizonytalan volt, vajon Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogadja-e azt. Egy Kremlhez közel álló forrás kedden este még úgy nyilatkozott a The Moscow Times című lapnak, hogy Volosin továbbra is ellátja kormányzati feladatait.

Az Ekho Moszkvi rádió szintén kedden kora este belső forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Volosin valóban felajánlotta lemondását, azonban 5 perccel később az információt visszavonták. Közben szemtanúk kedd este szirénázó rendőrautók tömegéről számoltak be a Kreml körül, ami az esetleges letartóztatás jele lehet.

Esik a Jukosz árfolyama
Az orosz olajcég részvényei szerda délelőtt tovább gyengültek: közép-európai idő szerint tizenegy órakor 6,85 százalékos eséssel 11,55 dollárnál tartottak a moszkvai RTS tőzsdén. Közben az RTS tőzsde fő mutatója 3,76 százalékos visszaeséssel 540,32 pontnál járt.

Volosin távozásának súlyos következményei lehetnek a Kreml és Putyin számára egyaránt, és komolyan destabilizálhatja a politikai helyzetet - vélik az elemzők. Egyfelől felborulhat az a kényes politikai egyensúly, amelyet csak Putyin "mérlegpolitikája" tart egyensúlyban, másfelől Volosin távozása alapjaiban rendítheti meg a Kreml választási kampányát a közelgő decemberi választásokon.

Volosint a Kreml gépezetét háttérből irányító ravasz stratégának tartják Moszkvában, akit még 1999 márciusában Borisz Jelcin nevezett ki a politikai elit nem kis meglepetésére. Az alig ismert bankárnak nem jósoltak hosszú kormányzati pályafutást, de Volosin minden korábbi elődjénél hosszabb ideig maradt hivatalában.

Új hatalmi csoport a Kremlben

Volosin Borisz Berezovszkij korábbi munkatársaként mindig is a Jelcin-éra alatt kialakult, hatalmas gazdasági és politikai hatalomra szert tett oligarchák és politikusok - Család néven ismert - csoportja érdekeinek fő képviselője volt a Kremlben.

Szakértők szerint a Jukosz-vezér múlt heti letartóztatása ezért tulajdonképpen nem más, mint a Család és a Putyin-éra idején létrejött új, de a korábbi politikai és katonai elit tagjaiból álló csoport harca a következő elnöki ciklus hatalmi pozícióiért. Amennyiben Putyin elfogadja Volosin lemondását, úgy ez kétségtelen jele lenne annak, hogy az elnök ez utóbbi csoport pártjára áll - véli Andrej Pjontkovszkij független politikai elemző. Ez jelentős változást eredményezne a politikai rendszerben és az erők egyensúlyában is, és először fordulna elő, hogy Putyin valamely érdekcsoport "foglyává" válna - véli a szakértő.

Megerősödhet a totalitárius rendszer

Egyes vélemények szerint Volosin távozása teljesen lerombolhatja a jelenlegi rezsimet, sőt a Kreml választási kampányára is kihathat, ugyanis ez utóbbit Volosin egy személyben irányította, és nehéz megtippelni, ki válthatja őt fel a feladat elvégzésében. Szergej Markov, egy Kremlhez közeli politikai elemző egyenesen úgy fogalmazott, hogy Volosin távozása a totalitárius rendszer megerősödéséhez vezethet, és az általa képviselt "menedzselt demokrácia" kudarcával a demokratizálódási folyamatok teljesen megrekedhetnek Oroszországban.

Más szakértők ugyanakkor úgy gondolják: Putyin részéről nem volna logikus lépés, ha elfogadná Volosin lemondását, sokkal valószínűbb, hogy erre csak a választásokat követően kerül sor. Amennyiben azonban ez történik, Putyinnak óhatatlanul bizonyos engedményeket kell tennie a Jelcin-csoportnak.

Volosin esetleges távozásával Hodorkovszkij is kevesebb támogatásra számíthat, és az igazi kérdés ettől kezdve az lesz, mi történik majd a milliárdos vagyonával - írja a The Moscow Times.