A nyár volt a dekonjunktúra mélypontja

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság nyáron valószínűleg túljutott a dekonjunktúra mélypontján, azonban a külső egyensúly továbbra is jelentősen romlik, az infláció pedig emelkedni fog, miközben a reálbérek idén 10 százalék körüli mértékben növekednek - áll a GKI Gazdaságkutató Rt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésében.
Vágólapra másolva!

A korábban 2003. második felére várt élénkülés késik és idén csak szerény lesz, így az első félévi 2,5 százalék után az év egészében 2,8 százalékos fejlődés várható. Ez az ütem 1996 óta a leglassúbb, de több mint 2 százalékponttal magasabb az EU átlagánál és lényegében azonos a többi közép-európai országéval. A növekedés döntő része a szolgáltató ágazatokból származik, bár a második félévben várhatóan már az ipari GDP is érzékelhetően emelkedik. A GKI jelentése szerint, számottevően bővül a kereskedelem, az ingatlanszektor és a nem üzleti szolgáltatások teljesítménye. A foglalkoztatás e három ágazatban emelkedik, az üzleti szféra egészében azonban csökken. A munkanélküliség gyakorlatilag stagnál.

Tovább élénkül a fogyasztás

A gyors jövedelem-növekedés nyomán erőteljesen bővül a fogyasztás és tovább élénkül a lakás- és ingatlanpiac. A lakosság nettó (hitelállománnyal csökkentett) megtakarítási rátája viszont rendkívül alacsony. A fogyasztás erőteljesebb hatást gyakorolt a behozatalra, mint a termelésre. Megkezdődött az üzleti beruházások szerény növekedése. Az állami és az önkormányzati beruházások viszont mérséklődnek, így idén a beruházások összességében csak 3 százalékkal emelkednek.

A folyó fizetési mérleg az áruforgalminál is kissé nagyobb mértékben romlik, a deficit mintegy 4,3 milliárd euró, a GDP közel 6 százaléka lesz. Ez - más közép-európai országokhoz hasonlóan - igen magas, de finanszírozása gondot nem okoz. A beáramló működőtőke a privatizációs bevételek következtében lényegesen magasabb lesz a tavalyinál, de így is messze elmarad a deficittől. Így az ország nettó külföldi adóssága emelkedik.

Makro/uzletinegyed/makro/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

Az infláció nyár óta, ha a korábban feltételezettnél lassabban is, de ismét emelkedik. Az elmúlt három évben elhalasztott központi árnövelések (leginkább az energiaszektorban, a közlekedésben és más közszolgáltatásoknál), a gyors béremelés, a költségvetési túlköltés és a forint leértékelődése árszintnövelő folyamatokat indított be. Az éves átlagos fogyasztói árindex 4,6 százalék körül alakul, de az év végén az infláció ennél magasabb, kábé 5,2 százalék lesz, s tovább emelkedik - áll a GKI előrejelzésében.