Hullámzó piacon erősödött a forint

Vágólapra másolva!
A forint szerdán délután 8,49 százalékon állt a sáv erős oldalán a bankközi devizapiacon, 48 bázisponttal erősebben a kedd délutáni helyzeténél. Az eurót 258,30/50 forinton jegyezték, míg előző nap délután 259,60/90 forint volt az árfolyama. 
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint érezhető javulás mutatkozott a bankközi piac mindhárom szegmensében. Az egyensúly törékenységére azonban jellemző, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő intézet 15 óra körül nyilvánosságra hozott negatív ítélete Lengyelország hitelképességéről rontott a korábban javuló forint pozíciókon is.

A forint a nap folyamán 8,13-9,02 százalék között ingadozott, az euróval 256,90 és 259,40 forint között kereskedtek. A kedvezőtlen lengyelországi hírek előtt az euró 257,50 forint körüli szinten állt, majd azt követően 258,40 forintra erősödött. A kereskedők szerint a nap folyamán a devizapiacon jelentős mennyiségű forintot vásárolt a Deutsche Bank, de a londoni JP Morgan és az ING Bank is vásárlóként jelent meg. Valószínűsíthető, hogy az ügyletek zöme veszteségcsökkentő (stop-loss) vásárlás volt. Emellett egy nagy magyarországi cég euró eladási megbízása is lendített a forint kurzusán.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.php

A dollár árfolyama szerdán 224,50/60 forint volt, míg kedden délután 266,15/45 forinton kereskedtek az amerikai fizetőeszközzel. A pénzpiacon az overnight kamatok 9,30/40 százalékos szintje mintegy 10 bázisponttal alacsonyabb a kedd délutáni kamatnál, a piacon lévő likviditás elegendőnek látszik az azonnali ügyletek lebonyolításához.

A hosszabb lejáratokon azonban fel is, le is mozogtak a kamatok, összességében 10-20 bázispontos csökkenés rajzolódik ki a 6 hónapnál hosszabb lejáratokon. Három hónapig még magasan, 9,90 százalék közelében vannak a kamatok, a 6 hónapos kamat viszont már 9,50 százalékra, a 12 hónapos pedig 9,25 százalékra csökkent. Az államkötvény piacon nem volt szükség az MNB intervenciójára, sem a bankközi piacon, sem a BÉT-en, ahol szerdától kereskedhet államkötvénnyel a jegybank is. A piaci jegyzés mind az ötéves, mind a tízéves államkötvény esetében a jegybanki intervenciós szint alá ment. Az ötéves kötvény esetében 8,47 százalék lett a másodpiaci referenciahozam a 8,45/55 százalékos intervenciós szinthez képest, a tízéves pedig 7,49 százalék a 7,40/55 százalékos intervenciós szinthez képest.

A piacon jó döntésnek tartották az MNB részéről, hogy nem a deviza-, illetve pénzpiacon, hanem a hosszú lejáratú állampapírpiacon interveniált. A 2008/C és különösen a 2014/C államkötvények lejárata már az euróövezeti tagság időszakára esik, ezért ezeket konvergencia-papíroknak tartják.