Hat százalékkal nőtt a részvényalapok vagyona

Vágólapra másolva!
Októberben a Befektetési Alapok Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai által kezelt vagyon meghaladta a 2000 milliárd forintos határt, vagyis több mint 110 milliárd forinttal nőtt szeptemberhez képest, elérve a 2075 milliárd forintot - közölte a BAMOSZ. Egy hónap alatt legnagyobb mértékben a részvényalapok vagyona nőtt.
Vágólapra másolva!

A növekedés gyakorlatilag teljes egészében nyugdíjpénztári vagyonkezelés pénzügyi csoporton belüli átszervezéséből, alapkezelőnek történő átadásából ered. A szeptemberi kedvező jelek ellenére a kötvényalapok esetében nem következett be októberben sem fordulat, vagyonuk - folytatva a május óta tartó tendenciát - 1,5 százalékkal csökkent, 699,818 milliárd forintot tett ki szeptemberhez képest.

Ötszörösére növelte vagyonát a Raiffeisen Ingatlan Alap/uzletinegyed/befektetes/20031110otszorosere.html

A közlemény szerint hosszú idő óta először növekedett a pénzpiaci alapok vagyona, de mindössze 0,6 százalékkal, összvagyonuk 200,968 milliárd forint. Jelentősen mérséklődött az ingatlanalapok növekedési üteme, vagyonuk az elmúlt hónapban 1,2 százalékkal nőtt szeptemberhez képest 61,081 milliárd forintot ért el.

A hónap egyértelmű nyertesei a részvényalapok voltak, vagyonuk több mint 6 százalékkal nőtt szeptemberhez viszonyítva, elérte 85,252 milliárd forintot. Ezen belül is kiemelkednek a nemzetközi részvényalapok 8 százalékot meghalandó havi növekedésükkel, a kezelt vagyon 40,492 milliárd forint volt október végén.

Az átszervezés eredményeként 24 százalékkal 626,065 milliárdra ugrott meg a BAMOSZ tagok által kezelt pénztári vagyon nagysága. Kiszűrve e tényező hatását, a havi növekedés mindössze 0,5 százalékot tett volna ki. Ugyanakkor 1,2 százalékos csökkenés következett be az egyéb kezelt portfoliók összvagyonában, ami 380,668 milliárd forintot tett ki a múlt hónap végén.

Október végén a 2002. év végéhez képest 2 alappal több működött Magyarországon, számuk 103. Ebből 99 nyílt végű, 4 zárt végű. A hazai alapok száma szintén 2-vel nőtt a tavalyi év végéhez képest, számuk 71.