A kormányülésen is a forint volt a téma

A kormány, a Pénzügyminisztérium és a jegybank között teljes az összhang abban, hogy a pénzpiaci mozgásokkal kapcsolatban mit kell és mit nem kell tenni - közölte Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes, a kabinet szerdai ülését követően.

A szóvivő elmondta, hogy László Csaba pénzügyminiszter hazaérkezett az Egyesült Államokból, és - mint fogalmazott - ezekben a percekben is folynak a pénzpiaci mozgásokkal kapcsolatos szakértői tárgyalások.

Gulyás Erika emlékeztetett Medgyessy Péter keddi, Brüsszelben tett nyilatkozatára, amely szerint a forint ellen spekulációs támadások zajlottak az elmúlt napokban. "A kormánynak, a jegybanknak és a Pénzügyminisztériumnak közös érdeke, hogy a forint erős maradjon" - idézte a kormányszóvivő-helyettes a miniszterelnök szavait.

A gazdaság általános helyzetével összefüggésben Gulyás Erika szerint az történik, amit a kormány mindenképpen szeretett volna elérni. A belső fogyasztás vezérelte gazdasági növekedés helyett egy hosszabb távon gondolkodó fejlődésbővülés induljon meg, amelyet a beruházások és különösen a vállalkozói tőke beruházásai határoznak meg, mondta a szóvivő.