Spekuláció, válság és bizalomhiány: a forintgyengülés krónikája

Vágólapra másolva!
A forint ellen, tehát jegybanki kamatemelésre, illetve a forint mellett spekuláló nagy külföldi befektetők mindig is jelen voltak a magyar devizapiacon. Az idén januárban majd májusban tapasztalt események ékes bizonyítékai annak, hogy a jórészt külföldi kézben lévő állampapírpiacon keresztül milyen erőteljes nyomást tudnak kifejteni a nagy intézményi befektetők. A forint árfolyamának múlt héten kezdődött gyengülését erős spekulatív nyomás váltotta ki külföldi befektetési bankok részéről, amit a jegybank példátlan kamatemelése követett. Az alábbiakban fordított időrendi sorrendben taglaljuk az eseményeket.
Vágólapra másolva!

A Bank of America országjelentése szerint novemberben a hó eleji 2300 milliárd forintról a hó végére - a 27-ei állapot szerint - 2184 milliárd forintra csökkent a külföldi befektetők által birtokolt magyar államkötvények értéke. Ezt december elején további csökkenés követte, amikor a forint árfolyama a 275-ös szintet is elérte. Szakértők szerint amennyiben a 2200-2300 milliárd forintnyi államkötvény negyedét a piacon eladják, és a forint euróra való váltása után kivonulnak az országból, annak katasztrofális következménye lehet a pénzpiacra nézve.