Nagyobb a vártnál az infláció

Vágólapra másolva!
A fogyasztói árak novemberben 0,6 százalékkal haladták meg az októberi és 5,6 százalékkal a 2002. novemberi szintet - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők novemberre 0,22 százalékos havi infláció mellett 5,13 százalék körüli tizenkét havi drágulást vártak.
Vágólapra másolva!

Az év első tizenegy hónapjában átlagosan 4,6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában. A maginfláció novemberben októberhez képest 0,6 százalék, az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,8 százalék volt.

Az előző hónaphoz viszonyított árszínvonalat az élelmiszerek drágulása 0,37, a szolgáltatásoké 0,14, az egyéb cikkek, üzemanyagok 0,12, a ruházkodási cikkeké 0,06, a szeszes italoké, dohányáruké 0,04 százalékkal emelte, míg a háztartási energiáé 0,08, a tartós fogyasztási cikkeké pedig 0,01 százalékkal mérsékelte.

1 hónap alatt az élelmiszerek árai átlagosan 1,5 százalékkal növekedtek. Az átlagosnál jobban, 12,5 százalékkal drágult a tojás, és 11,9 százalékkal emelkedtek az idényáras élelmiszerek. Kismértékben csökkent az ára a sertéshúsnak (0,9 százalék) és az étolajnak (0,8 százalék).

A háztartási energia körében bekövetkezett 1,0 százalékos árcsökkenés alapvetően a vezetékes gáz árának 5 százalékos csökkenéséből adódik, amely az októbertől esedékes gázár-kompenzáció elszámolásának a következménye.

Az átlagosnál jobban nőtt az ára a ruházkodási cikkeknek, az üzemanyagoknak. A szolgáltatások, valamint a szeszesitalok, dohányáruk ára átlag alatti mértékben emelkedett.

KSHhttp://www.ksh.hu

12 hónap alatt, 2002 novemberéhez viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 4,7 százalékkal emelkedtek. Ezen belül például a kenyér 9, a péksütemény, az éttermi és az iskolai étkezés 8, az alkoholmentes üdítőitalok pedig 7 százalékkal drágultak. Csökkent viszont az elmúlt egy év alatt a sertészsiradék (18 százalék), a sertéshús (10 százalék), a szalámi, sonka és az étolaj (5 százalék) ára. A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 1,3 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint 2002 novemberében.

A szolgáltatások átlag feletti, 6,5 százalékos áremelkedésén belül az oktatási szolgáltatás 14, a társasházi közös költség 13, a testápolási szolgáltatások 12, a szemétszállítás és a helyi tömegközlekedés 11, a csatornadíj 10 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése szintén magasabb volt az átlagosnál.