Újabb mélypontra esett a dollár

Vágólapra másolva!
A vártnál lényegesen rosszabb amerikai fogyasztói hangulatindex hatására ismét rekordot döntött a dollárral szemben az euró: 1,2277 dollárra emelkedett, majd 1,2270-re csökkent. Közép-európai idő szerint öt óra körül 1,2265 dollárt adtak Londonban egy euróért.
Vágólapra másolva!

A Michigan Egyetem előzetes decemberi fogyasztói hangulatindexe 89,6 pontot ért el a novemberi 93,7 után (96,0 pontos elemzői várakozások mellett), ami egyértelműen a fogyasztói bizalom váratlan hanyatlását jelzi novemberhez képest.

Mintegy két hete az euró sorra dönti saját rekordjait a dollárral szemben, mert a piac az amerikai folyómérleg- és költségvetési hiány, az Egyesült Államokat érő terrorfenyegetések és az európai élénkülés jeleire leértékeli a dollárt.

Az euró annak ellenére erősödik, hogy az Európai Központi Bank legutóbbi kamatértekezletén is rekordmélységben, változatlanul 2 százalékon hagyta az irányadó kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, mivel úgy ítélte meg, hogy az euróövezeti fellendülés még bizonytalan és inflációs veszély nincs.