Negyedmilliárd dollárnyi hitel Ukrajnának

Vágólapra másolva!
A Világbank 250 millió dollár hitelt nyújt Ukrajnának, amit reformterveinek a végrehajtására fordít a volt szovjet tagköztársaság kormánya. Az erről szóló megállapodást kedden írták alá Kijevben.
Vágólapra másolva!

Luca Barnone, a Világbank Ukrajnáért is felelős regionális igazgatója elmondta, hogy a kijevi kormány a hitelösszegből 75 millió dollárt közvetlenül lehívhat, a fennmaradó összeget akkor kapja meg, ha teljesíti a pénzügyi feltételeket. A 250 millió dolláros kölcsönt Ukrajnának 20 év alatt kell visszafizetnie. A Világbank 1992 óta mintegy 4 milliárd dollár hitelt nyújtott Ukrajnának.