Részletek a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletéről szóló kormányrendeletből

Vágólapra másolva!
A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. §-a (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:
Vágólapra másolva!

A rendelet hatálya

Játékos pirotechnikai termékek (I. pirotechnikai osztály): olyan pirotechnikai termékek, melyek összetevőinek mennyisége (gyújtó- és/vagy hajtóanyag- és/vagy effektanyag-tartalma) legfeljebb 3 g termékenként, iniciáló anyag tartalma legfeljebb 2,5 mg, nitrocellulóz-tartalom legfeljebb 0,5 g, illetve azon termékeknél, ahol a keletkező égéstermékek irányított kiáramlása biztosított, megengedett a 20 g nitrocellulóz-tartalom, késleltetővel egybekötött termékeknél (bombatelep, római gyertya) az összetevők mennyisége csövenként, illetve töltet egységenként értendő;

Kis tűzijátékok (II. pirotechnikai osztály): olyan pirotechnikai termékek, melyek összetevőinek mennyisége (gyújtó- és/vagy hajtó és/vagy effektanyag-tartalma) legfeljebb 50 g, vízesésnél 150 g, rakétáknál 20 g, tömörített bengáli elegy esetén legfeljebb 2500 g termékenként, ezen belül az iniciálóanyag-tartalom legfeljebb 2,5 mg, feketelőpor-tartalom legfeljebb 20 g, rakétáknál legfeljebb 10 g, késleltetővel egybekötött termékeknél (bombatelep, római gyertya) az összetevők mennyisége csövenként, illetve töltet egységenként értendő;

Közepes tűzijátékok (III. pirotechnikai osztály): olyan pirotechnikai termékek, melyek összetevőinek mennyisége (gyújtó- és/vagy hajtó- és/vagy effektanyag-tartalma) legfeljebb 250 g, a rakétáknál 75 g, a "vízesés" terméknél legfeljebb 1200 g, késleltetővel egybekötött termékeknél (bombatelep, római gyertya) az összetevők mennyisége csövenként, illetve töltet egységenként értendő;

Műszaki pirotechnikai termékek (V. pirotechnikai osztály): kifejezetten mezőgazdasági, erdőgazdasági, ipari vagy technikai felhasználás céljára előállított pirotechnikai termékek, így különösen az automata biztonsági öv övfeszítője, a gépjárműbe szerelt légzsák, izzógyújtó, a durranópatron, a fémhegesztő elegy, a ködgyertya, a légi és a vízi jelzőrakéta, a piro- és a szikrázógyújtó, a vulkanizálóbetét;

Pirotechnikai termék forgalomba hozatala, forgalmazása

A Magyar Köztársaságban az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően pirotechnikai termék akkor hozható forgalomba és akkor forgalmazható, ha az e rendelet, valamint más jogszabály által megállapított követelményeknek - különösen a termékfelelősséggel és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos előírásoknak - megfelel, vagy ha az Európai Unió valamely másik tagállamában jogszerűen gyártották és/vagy forgalomba helyezték.

Pirotechnikai termékek forgalmazásának engedélyezése

A gyártó a gyártási engedélyében szereplő pirotechnikai terméket telephelyén - külön engedély nélkül - forgalmazhatja.
A pirotechnikai termék üzletben történő forgalmazása - külön jogszabály alapján kiadott - működési engedély birtokában kezdhető meg, illetve folytatható.
Tilos a pirotechnikai termék postai, illetve csomagküldő szolgálat - beleértve az elektronikus szolgáltatás révén történő eladást is - útján történő értékesítése.

A forgalmazó köteles
a) a birtokában lévő pirotechnikai termékekről naprakész terméknyilvántartást vezetni, és azt - akkor is, ha befejezte tevékenységét - a nyilvántartás felvételétől számított öt éven át megőrizni;
b) a pirotechnikai termék értékesítését bizonylatolni, és a bizonylatokat öt évig megőrizni;
c) a forgalmazás megkezdését, és a pirotechnikus(ok) személyének megváltozását, illetőleg a forgalmazás kettő hónapon túli szüneteltetését az engedélyt kiadó hatóságnak haladéktalanul bejelenteni;
d) a forgalmazás megszüntetése esetén nyolc napon belül az engedélyt az azt kiadó megyei (budapesti) rendőr-főkapitányságnak megküldeni.

Pirotechnikai termék felhasználásának engedélyezése

A felhasználási engedély iránti kérelemnek tartalmaznia kell
a) a felhasználásra kerülő pirotechnikai termék(ek) megnevezését, pirotechnikai osztályba sorolásának számát, mennyiségét;
b) a felhasználás pontos helyét és időtartamát;
c) a felhasználás során tervezett biztonsági intézkedéseket;
d) a felhasználásért felelős természetes személy születési nevét és házassági nevét, születési helyét és idejét, anyja születési nevét, lakóhelyét, állampolgárságát.

A felhasználási engedély iránti kérelemhez mellékelni kell
a) a pirotechnikai tevékenységgel érintett terület helyszínrajzát, külön megjelölve a telepítés helyét, illetve a védőterületet;
b) a pirotechnikai termék felhasználása során igénybe vehető terület, műtárgy, létesítmény birtokosának vagy képviselőjének hozzájárulását tartalmazó nyilatkozatot.

A pirotechnikai termék felhasználásának engedélyezésére irányuló hatósági eljárásban a szakhatósági hozzájárulást 5 munkanapon belül, az érdemi határozatot a kérelem előterjesztésétől számított 10 munkanapon belül kell kiadni.

E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a 22 órától 8 óráig tartó időszakban pirotechnikai terméknek a település belterületén, illetve külterületi lakott helyen történő szabadtéri felhasználása a pirotechnikai tevékenység helye szerint illetékes helyi önkormányzat (Budapesten a kerületi önkormányzat) jegyzője véleményének figyelembevételével engedélyezhető.

Kis tűzijáték termék december 31-én 18 órától január 1-jén 06 óráig engedély hiányában is felhasználható.

A játékos pirotechnikai termékre (I. pirotechnikai osztály) vonatkozó szabályok

A játékos pirotechnikai terméket 14. életévüket betöltött személyek engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják és a használati utasításban meghatározottak szerint felhasználhatják.
A 14. életévét be nem töltött személy csak nagykorú személy felügyelete mellett használhat fel játékos pirotechnikai terméket.
Játékos pirotechnikai termék közintézményben, középületben, sportlétesítményben, repülőtéren és "A"-"C" tűzveszélyességi osztályba tartozó helyen, pirotechnikus irányításával használható fel.
Játékos pirotechnikai termék tömegközlekedési eszközön nem használható fel, és csak zárt csomagolásban szállítható.
Játékos pirotechnikai termék csak az e célra szakosodott nyílt árusítású üzletben vagy egyéb üzlet megfelelően elkülönített részében árusítható.

A kis tűzijáték termékre (II. pirotechnikai osztály) vonatkozó szabályok

Kis tűzijáték terméket nagykorú személyek december 28-a és 31-e között engedély nélkül megvásárolhatják, birtokolhatják, tárolhatják, és a használati utasításban meghatározottak szerint felhasználhatják.
A kis tűzijáték termék használati utasításának tartalmaznia kell az engedély nélküli felhasználhatóság időtartamát.
Kis tűzijáték termék közintézményben, középületben, sportlétesítményben, repülőtéren és "A"-"C" tűzveszélyességi osztályba tartozó helyen pirotechnikus irányításával használható fel.
Kis tűzijáték termék tömegközlekedési eszközön nem használható fel, és csak zárt csomagolásban szállítható.
A fel nem használt hibás vagy lejárt szavatosságú, továbbá a vevő által visszaadott kis tűzijáték terméket a felhasználást engedélyező időtartam (december 31-én 18 órától január 1-jén 06 óráig) lejártát követő öt napon belül a forgalmazónak vissza kell szállítani, aki ezt köteles térítés nélkül visszavenni.