A németek 70 százaléka csak kötelességből dolgozik

Vágólapra másolva!
A németek 12 százaléka kedveli a munkáját, 18 százalékuk határozottan utálja, 70 százalékuk pedig azért végzi, mert meg kell élnie - áll a Gallup közvélemény-kutató intézet új felmérésében.
Vágólapra másolva!

A németek többségének kis vagy hiányzó munkakedve miatt a német gazdaságot körülbelül 250-260 milliárd eurós veszteség éri évente - a felmérés készítői szerint. Összehasonlításképpen: ekkorára tervezik az idei államháztartási hiányt Németországban.

A szakértők szerint aggasztó , hogy az elkeseredett és kiábrándult foglalkoztatottak száma az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt: egy éve még a németek 15 százaléka indult derűsen munkába. A termelékenység szempontjából is mérvadó mutató vizsgálata mind több szakember szerint érdemel nagyobb figyelmet. Véleményük szerint nem véletlen, hogy az USA gazdasága a legerősebb, ahol a foglalkoztatottak 30 százaléka elégedett. Az élbolyban található Kanada (24 százalékkal), Izrael (20), Ausztrália (18) és Nagy Britania (17).