Maradt a kamat az USA-ban

Vágólapra másolva!
A várakozásoknak megfelelően nem nyúlt az irányadó kamatlábhoz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed). Már hetedszer egymás dönt úgy az Alan Greenspan vezette szövetségi bankrendszer, hogy történelmi mélyponton hagyja az alapkamatot az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi döntés is egy hónapra szól. Elemzők szerint a döntésben közrejátszott a szerdán megjelent gyári rendelésállományokat mutató index is, írta a BBC News. Ebből kiderült, hogy az USA ipari termelése a várakozások ellenére nem nőtt decemberben. A dollár gyengülése egyesek szerint elegendő ok lett volna a kamat emelésére, a Fed azonban úgy döntött, hogy az 1 százalékos alapkamattal az Egyesült Államok lassan felépülő gazdaságát segíti inkább.

Közleményében a Federal Reserve nyíltpiaci bizottsága türelemre kérte a gazdaság szereplőit. Indoklásként a Fed az alacsony inflációt és a tartalékok felhalmozódását jelölte meg. A döntést egyhangúan támogatta a bizottság.

Már a kamatemelést valószínűsíti a piac

Múlt év augusztusában a Fed azt közölte, hogy szándékaik szerint az irányadó kamatot hosszabb távon ilyen alacsony szinten akarják tartani. Mivel most nem szerepelt ilyen határozott cél a Fed közleményében, egyes szakértők szerint az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi bankrendszer megváltoztathatta a „hosszútávú alacsony kamat” politikáját, és ha a gazdaság továbbra is képes az elmúlt időszakban bekövetkezett bővülésre, a dollár szintjétől függetlenül emel a kamaton.