A hét végén elkészül az M5-ös adásvételi szerződése

Vágólapra másolva!
A hét végén a gazdasági tárca és az Alföldi Koncessziós Autópálya (AKA) Rt. jogi képviselői parafálják a társaság állami megvásárlásáról szóló szerződést - közölte Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő nem kommentálta a Magyar Hírlap értesülését, amely szerint a vevő a Magyar Posta lehet.
Vágólapra másolva!
A posta veheti meg az M5-öst/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040130aposta.html

Az M5-ös ügyében a tárgyalások a kormány által megszabott határidők szerint folynak, az autópálya március 12-től bekapcsolódik a matricás rendszerbe - nyilatkozta a Magyar Távirati Irodának a kormányszóvivő.

Pénteki számában a Magyar Hírlap arról számol be, hogy az AKA Rt. részvényeit a Magyar Posta vásárolja meg, mivel a Postabank eladásából befolyt 101 milliárd forint a szervezet számlájára folyik be. A lap értesülését Gál J. Zoltán a még most is tartó tárgyalásokra való tekintettel nem kommentálta.

Korábbi lapértesülések szerint az M5-ös sztrádát üzemeltető társaság ára 73-75 milliárd forint lehet, amihez hozzájön még az AKA Rt. 50 milliárd forintos adóssága is. Ez utóbbi tétel 15 éves kötelezettséget jelenthet a költségvetésnek.