Bokros államháztartási reformot sürget

Vágólapra másolva!
Ma a gazdasági növekedés újraindítása a fő feladat, ami nem valósítható meg olyan program nélkül, amelyben az államháztartási reformelemek dominálnak - mondta Bokros Lajos az SZDSZ frakciójával folytatott eszmecserét követően. Kuncze Gábor elmondása szerint a szabad demokraták elképzelései összhangban vannak Bokros gondolataival: kisebb költségvetésre van szükség, az adókat csökkenteni kell a gazdasági növekedés érdekében - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter szerint ma alapjában más a gazdasági helyzet, mint nyolc éve volt. Akkor nyolcvan százalékban rövid távú stabilizációs, húsz százalékban pedig az államháztartási reformmal összefüggő elemek szerepeltek a csomagban, ma viszont fordított a szituáció: a rövid lejáratú stabilizáció kevésbé fontos, a lényeg a gazdasági növekedés újraindítása. Ma a legfőbb probléma, Bokros szerint, a magas költségvetési hiány melletti állami túlköltekezés mértéke.

A tavaly év végén megjelent tanulmányáról Bokros Lajos azt mondta: a 130 pontos program egy államháztartási reformcsomag, hosszú távú cselekvési program. Elmondta, hogy konkrét megoldási módjait tekintve nagyrészt kidolgozatlan, még lehet finomítani.

Kuncze Gábor szerint nem jöhet szóba Bokros kormányzati szerepvállalása. Ő egy világbanki szakértő, aki nem szegődik el egyik párthoz sem - fogalmazott.