Saját devizájával spekulál Venezuela

Vágólapra másolva!
Hatalmon maradásának biztosítása érdekében 16 százalékkal leértékelte Venezuela devizáját a dollárhoz képest Hugo Chavez, az ország elnöke. A lépés mindenkit váratlanul ért, következményei nehezen kiszámíthatók.
Vágólapra másolva!

A bolivart a Nemzeti Választási Bizottság döntése előtt értékelte le az államfő; a testület ugyanis az ellenzék aláírásgyűjtő kampánya nyomán arról dönt, hogy a polgárok kezdeményezése nyomán lesz-e népszavazás Chavez hatalmon maradásáról - írja a BBC.

A venezuelai elnök - aki alig egy évvel ezelőtt már néhány napra távozott az ország éléről, majd nagy ünnepségek nyomán visszatért az elnöki palotába - a lépéstől azt reméli, az ország olajbevételei így 16 százalékkal magasabbak lesznek, vagyis ennyivel többel nőhetnek az állami kiadások. Chavez szerint ennek nyomán a gazdasági növekedés is gyorsulhat.

Az elnök kritikusai szerint a lépést megsínyli az ország gazdasága: a leértékelt bolivar nyomán drágul a behozatal, elszabadul az infláció, és az államadósság kamatterhe is emelkedik.

Venezuela a világ ötödik legnagyobb olajtermelő országa.