Nagyobb GDP-növekedést jósol Japánnak az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap szerint a japán gazdaság növekedési üteme jobban gyorsul, mint azt előzőleg jelezték. Az IMF prognózisát erre az évre 3 százalékosra növelte az előzőleg közölt 2,2 százalékról. Az erős jen okozta deflációs félelmekre azonban ismételten felhívta a figyelmet a nemzetközi szervezet.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
A tokiói értéktőzsde - gondok a jen miatt

Az IMF vezérigazgatója, Horst Koehler szerint a fellendülést az ázsiai országokba irányuló kivitel vezérli majd. A Nemzetközi Valutaalap vezetője a japán gazdasági miniszterrel, Heidzó Takenakával tárgyalt. Japán gazdasági növekedésének egyre jobbak az esélyei, mondta Horst Koehler, a tavalyi negyedik negyedévben elért 1,7 százalékos GDP-bővülést hozva fel példának. Ez a növekedési ráta 13 éve a legnagyobb volt a szigetországban. Véleményünk szerint idén 3 százalékos, sőt még azt meghaladó bővülés is lehet, mondta Horst Koehler.

A valutaalap vezetője helyesnek nevezte azokat a japán törekvéseket, amelyeket a japán jegybank, a Bank of Japan a jen gyengítése érdekében tesz, írta a BBC News. Horst Koehler szerint a pillanatnyi helyzetben jó taktika a banktól a jen eladása. A deflációs gondokra azonban nagyon oda kell figyelni, Horst Koehler szerint. A defláció miatt a fogyasztás komolyan visszaesett Japánban, mivel a fogyasztók az árak esése miatt inkább nem vásárolnak.

A jelenlegi deflációt a szigetországban az erős jen által kiváltott importárcsökkenés okozta. Ugyanezen ok miatt drága a japán kivitel. Mivel a japán gazdaság mozgatórugója a kivitel, a pesszimista forgatókönyv szerint amennyiben a jen erősödését nem állítják meg, úgy a gazdaság ismét recesszióba süllyedhet.