Nyolcéves csúcson a rézár

Vágólapra másolva!
A határidős rézárak a vezető színesfém-piacokon szerdán több mint nyolc éves csúcsra emelkedtek a jelentős vásárlásoknak köszönhetően. A vásárlások elsősorban a májusi határidőt célozták meg, a piacok arra számítanak, hogy a rézfelhasználás a tavalyinál sokkal nagyobb mértékben nő 2004-ben.
Vágólapra másolva!

Elemzői vélemények szerint a világ rézfelhasználása a múlt évben 2,7 százalékkal nőtt, de az idei növekedés 5,5 százalékos is lehet. A nyersanyag egy fontja (45,36 dekagramm) szerdán Londonban a májusi határidőre 2,70 centtel 1,3555 dollárra drágult. Márciusi szállításra az ár 1,3480 dollárig jutott. A New York-i árupiacon a májusi határidőre az ár 1,36 dollárig is felszaladt, 1995. augusztusában állt ilyen magasan.

A fejlemény összefügg azzal is, hogy a világ második legnagyobb rézbányájában, az indonéziai Grasberg bányában a kitermelés a hírek szerint akadozik. A réz árát dollárban jegyzik, így az erős euró most vásárlásra ösztökéli az euróval rendelkező befektetőket, akik az árfolyamváltozásokat kihasználva viszonylag olcsóbban jutnak a nyersanyaghoz. A piaci réztartalékok folyamatosan csökkennek és már 13 százalékkal vannak 2001. decemberi szintjük alatt.