Újabb vámháború Amerika és az EU között

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió a jövő hét elejétől 5 százalékos vám bevezetését tervezi az Amerikából Európába exportált termékekre, mert Brüsszel szerint Washington tisztességtelen módon támogatja az amerikai vállalatokat. A tervezett intézkedés több százmillió dollárral károsíthatja meg a tengerentúli cégeket - írja a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

Pascale Lamy, az unió kereskedelmi biztosa elmondta, hogy a büntetővámok egészen addig érvényben maradnak, amíg az amerikai kormányzat nem változtat a törvényeken. Az Európai Unió és Amerika közötti kereskedelmi vitákban egészen mostanáig csak fenyegetésként hangzott el a büntetővám bevezetésének lehetősége. Szakértők szerint ugyanakkor aligha várható, hogy Washington az európai fenyegetés hatására változtat a vállalatokat támogató politikáján.

A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) korábbi állásfoglalása szerint a nagy amerikai exportőröknek - például a Boeingnek, vagy a Microsoftnak - nyújtott adókedvezmények törvénytelen, és tisztességtelen előnyökhöz juttatják ezeket a cégeket. Lamy szerint az 5 százalékos vám mértéke még akár nőhet is, egészen addig, míg az amerikai szenátus és a kongresszus visszautasítja az érvényben lévő törvények megváltoztatását - írja a BBC News Online.