Pertársaságot alakítottak a K&H Equitis károsultjai

Vágólapra másolva!
Pertársaságot alakítottak a K&H brókercégénél történt sikkasztás és pénzmosás károsultjai, a periratokat március második felében benyújtják a Fővárosi Bíróságnak - tudatta a károsultak egyik jogi képviselője szombaton.
Vágólapra másolva!

Magyar György ügyvéd elmondása szerint a K&H Equities volt tucatnyi ügyfele pénteken hozzájárult, hogy jogi képviselőik együtt indítsanak keresetet a brókercég ellen, mivel azonosak az érdekeik, ugyanaz a jogalapjuk és megegyezik az alperes is. A tucatnyi ügyfélnek összesen több százmillió forintos nagyságrendű követelése van a brókercéggel szemben és úgy látják, összefogva nagyobb esélyük van a kártérítési igények érvényesítésére.

"A pénzintézet nem ismeri el, hogy ő lenne a felelős Kulcsár Attila tevékenységéért" - indokolta a per elindítását el az ügyvéd, aki hozzátette, hogy ügyfeleik saját vagy cégük saját pénzét bízták a K&H Equities-re, azzal a kifejezett szándékkal, hogy azt a bróker megforgassa. "Az, hogy a banknál mi történt, ki mit csinált, az ügyfél számára irreleváns, az ügyfél ahhoz ragaszkodik, hogy az ő pénzügyi szolgáltatója számoljon el azzal a pénzzel, amit rábíztak" - mondta.

Magyar György elmondása szerint az ügyfelekkel történő konzultáció, a történeti tényállások felvétele még hat-nyolc munkanapig eltart, ezzel párhuzamosan közgazdászokat is megbíztak, hogy számolják ki az összkövetelést. Az ügyvéd számításai szerint március második felében nyújthatják be az iratokat a Fővárosi Bírósághoz.