Nagyobb növekedést vár a GKI

Vágólapra másolva!
3,7 százalékos éves GDP-növekedést vár 2004-re legújabb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Rt. A kutatók januárban még 3,5 százalékos bővülést valószínűsítettek. Az intézet az éves inflációt ugyancsak felfelé módosította, a januári 6,2-ről 6,7 százalékra.
Vágólapra másolva!

A gyorsuló amerikai konjunktúra magával húzza az Európai Uniót is, így az EU gazdasági növekedése az idén 1,5-2 százalék, Németországé a tavalyi stagnálás után 1-1,5 százalék lehet - mondta Vértes András elnök szerdai sajtótájékoztatóján. Ezek a külső tényezők kedvezően hatnak a magyar exportra, ezért felfelé módosította az idei GDP-re vonatkozó előrejelzését az intézet - indokolt a GKI elnöke.

A beruházások idei növekedését a januári 8-ról 7 százalékra mérsékelték a kutatók, és csökkentették a folyó hiányra és a külkereskedelmi deficitre vonatkozó prognózist is. Az új előrejelzés szerint 2004-ben a folyó fizetési mérleg 4,2 milliárdos deficittel zár, szemben a korábban várt 4,6 milliárddal. A külkereskedelmi deficit pedig 4,6 milliárd lesz 2004-ben, a korábban jelzett 5 milliárddal szemben.

Az államháztartás ESA-szerinti hiányát a GKI a januári és a most publikált prognózisban egyaránt a GDP 4,6 százalékára várja. A kutatók 2004 végére 9,5 százalékos alapkamatot prognosztizálnak.

A GKI előrejelzése szerint 2004-ben az ipari termelés mind az első, mind a második félévben 10 százalékkal nő. A mezőgazdaságban - átlagos időjárást feltételezve - 6-7 százalékos növekedést várnak.

A háztartások jövedelmének alakulásában fordulatot várnak 2004-ben: a bruttó béremelkedés a korábbinál szerényebb 7-8 százalék körül alakul, a reálbérek és a fogyasztás pedig mérsékelten, 1-2 százalékkal emelkedik az idén. Ugyanakkor a háztartások megtakarítási rátája a GDP 3 százalékára nő a tavalyi 0,2 százalékról.