A vártnál 9,4 milliárddal lett nagyobb az államháztartás márciusi hiánya

Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 434,7 milliárd forint volt az első negyedévben, ami mindössze két százalékkal haladja meg a Pénzügyminisztérium prognózisát. A pénzügyi tárca keddi közleménye szerint az első negyedév tényszámai alapján nincs szükség a kormány által kitűzött államháztartási hiány mértékének változtatására.

Március hónapban az államháztartás hiánya 93,4 milliárd forint volt. A korábbi évek ingadozásai, illetve az egyszeri és szezonális tényezők figyelembevételével a Pénzügyminisztérium szakértői márciusra 84 milliárd forintos államháztartási hiányt prognosztizáltak. A központi költségvetés egyenlege márciusban 118,2 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak egyenlege pedig 24 milliárd forintos szufficittel zárt. Az elkülönített állami pénzalapok egyenlege 0,8 milliárd forintos többletet mutatott.

Több áfa-, kevesebb szja-bevétel

A központi költségvetés bevételei mintegy 18 milliárd forinttal lettek magasabbak az év harmadik hónapjában a prognózisnál: az áfabevételek közel 12 milliárd forinttal alakultak kedvezőbben, míg a társasági adóbevételek mintegy 5 milliárd forinttal meghaladták a prognózist.

Ezzel szemben az állami, kincstári vagyonnal kapcsolatos befizetések esetében a március hónapra prognosztizált mintegy 12 milliárd forintból csak 2,2 milliárd forint folyt be a költségvetésbe. Az ÁPV Rt. - jelenlegi számításai alapján - osztalékbefizetési kötelezettségét később teljesíti. A csúszás oka, hogy az ÁPV Rt. vállalatainál a közgyűlések még nem fejeződtek be. A személyi jövedelemadó esetében a bevallások gyorsabb feldolgozása következtében márciusban az adóhivatal többet utalt vissza. Emiatt az szja-bevétel 5,4 milliárd forinttal maradt el a prognózistól.

35 milliárdnyi többletkiadás

A kiadások tekintetében a központi költségvetés alrendszerénél a prognózishoz képest mintegy 35 milliárd forintos túllépés mutatkozik. Jelentősebb eltérés a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásainál jelentkezik közel 23 milliárd forint értékben. Ennek döntő részét pénzeszközátadással (saját bevétellel - 19 milliárd forint - ellentételezett) számolják el a MEH fejezeten belül (EU-integráció és az Esélyegyenlőség alfejezeteknél) a tavalyi maradvány rendezés következményeként. A központi költségvetési szervek kiadásai esetében a többlet 15 milliárd forint, mely a személyi juttatások (ruházati költségtérítés és egyéb személyi költségtérítések) tavalyinál korábbi kifizetésének hatása - áll a Pénzügyminisztérium közleményében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK